Hedonizmus - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 25/2001 (Győr, 2001)

Gőzsy Zoltán: Hedonizmus Homérosz Illiászában

Könnyebb elmondani, miről nem szól az eposz, mint azt, hogy miről szól. Azt azonban bátran kijelenthetjük, hogy az életről szól, a maga teljességében. Minden, mi emberi, benne van. így természetesen hedonizmus is. A hedonizmus minden kor szülöttének mást és mást jelent, mozgatórugói azonban ugyanarra vezethetők vissza: mindenfajta örömre, élvezetre, gyönyörre, melyek jó, kellemes érzéssel töltik el az embert. Az már más kérdés, hogy koronként máshogy viszonyulnak a megítéléséhez. A görög T|8CÚ, r|8o(a.ai (örül, felvidít, megörvendeztet, elbájol jelentésű) igéből származik maga a szó. A tő az indoeurópai su-, eu- tőre nyúlik vissza. Két értékkategória jelző volt, az egyik az előbb említett o~u eu, amelyek a jó és a jóval kapcsolatos dolgokat jelölték [az eu -tővel ma is találkozhatunk szóösszetételek előtagjaként, mikor is a vele összetett fogalomnak jó voltát jelöli (például az Eumeniszek a jóindulatú istennők, vagy az eufória, eutanázia)], a másik a ővcr, amely a rosszat. A görög nyelvben a r]Ő -tő egy indoeurópai oT oc5, auaSe- tőből származik, amely a latinban a suavis kellemes, édes jelentésű melléknévben található meg, ebből a tőből lett például a német süß melléknév is. Maga a 10 éves háborút előidéző ok mögött is tulajdonképpen a hedonizmus feszül, hiszen nem más jelentette a casus bellit, mint a világ legszebb halandó nője, az isteni arcú: Helene, akit Parisz trójai királyfi elrabolt Menelaosztól, a spártai királytól. A történetet jól ismerjük. Péleusz és Thétisz lakodalmán Erisz ledobott egy aranyalmát, rajta „A legszebbnek'''' felirattal. A Mindenható Zeusz nem volt hajlandó vállalni az igen kényes döntést a rákövetkező vitában Héra, Athéné és Aphrodité között, hanem megbízta Hermészt, hogy vezesse a három istennőt Ida hegyére, legyen ott Priamosz elveszett fia, Párisz az ítélőbíró, aki igen jártas volt szívbéli ügyekben. Ovidius a Hősnők leveleiben, illetve Lukianosz az Istenek párbeszédeiben igen részletesen és szórakoztatóan írja le a jelenetet. Hermész utasította, Páriszt, hogy a döntésben a „természetes eszére" hagyatkozzon. Erre felszólította őket, hogy vetkőzzenek le (végül is e nélkül bajos lett volna dönteni). Héra azt ígérte bírájuknak, hogy Ázsia urává és az élők közt a leggazdagabbá emeli, Athéné csatákban legyőzhetetlenné, továbbá a világ legokosabb és legszebb férfiává tette volna. Párisz köszönte szépen, de azzal tisztában volt, hogy elég jóképű fiú, harcolni meg eszébe sem jutna, tehát legyőzhetetlenségre nincs szüksége. Ha pedig már úgyis olyan szép, minek lenne legokosabb... Aphrodité azonban odasurrant mellé, olyannyira, hogy majdnem összeért a testük. El is pirult Párisz. Majd - körülbelül - így szólt hozzá az istennő: lehetne olyan feleséged, mint én, éppolyan szép és éppolyan szenvedélyes, ő pedig nem más, mint a spártai Helene. Jelenleg férjezett, de ez nem tesz semmit... Miután megesküdött neki, hogy mindenképpen be fog teljesülni az ígérete, a már kissé megszédült, és így enyhén elfogult döntőbíró gondolkodás nélkül neki adta az almát. Mint tudjuk Helene röviddel ezután megszökött Párisszal, s a rossznyelvek