Hedonizmus - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 25/2001 (Győr, 2001)

Hudi József: Francsics Károly veszprémi borbélylegény szenvedélyei

Később azonban makkegészséges lett, s egészen idős koráig nem volt szüksége orvosi segítségre. Francsics személyiségfejlődésében meghatározó szerepet játszott a családi környezet. Szülei az évek során sem tudtak ötről hatra jutni, s polgári létfeltételeket biztosítani a gyermekek számára. Jobbára „zsellérként", albérlőként laktak másoknál. Az állandósult anyagi gondok, apja indulatos természete is akadálya volt a harmonikus házasságnak. A két kislány halála után az apa depresszióssá vált, s egy ideig az édesanyának kellett gondoskodnia a család fenntartásáról. Francsics a pápai elemi iskolának mindössze két osztályát járta ki, s mivel hanyagul tanult, édesapja úgy döntött, hogy borbély mesterségre taníttatja. 12 évesen, 1816-ban lett hősünk inas Sillinger (Schilinger Krisztián) úrnál, a pápai sebészcéh vezetőjénél (senioránál), aki egyúttal a vármegye sebészi tisztét is betöltötte. Francsics azonban nehezen tűrte a házicseléd szerepét, s emiatt több alkalommal is összetűzésbe került mesterével, aki korbáccsal akarta jobb belátásra bírni. Természetesen az ellenkező hatást érte el: csupán a fiú agresszivitását növelte. Francsics 1820. december 31-én szabadult fel az inas sorból, s mint segéd megkezdte vándoréveit. 1827-ig bejárta a dunántúli és felsőmagyarországi városokat: megfordult Szombathelyen, Kiscellen, Győrött, Pesten, Pozsonyban, Éjsekújváron és Nyitrán, majd visszatért szülővárosába, ahonnan üres vándortarisznyával, szükséges bizonyítványok nélkül érkezett Veszprémbe. Szülővárosából is adósságai miatt kényszerült távozni. Biztosítékként visszatartott iratait csak nagy nehezen sikerült visszaszereznie. Vándorévei Francsicsot korhely, rendetlen, megbízhatatlan, kezelhetetlen személyiséggé tették. Életszemléletében, világfelfogásában a rendi-nemesi és kispolgári vonások keveredtek. Nemesi öntudata föloldhatatlan ellentétben volt szolgai állapotával, majd később „polgári állásával", az iparos státusszal. Kiváltságos tudatát erősítette a társadalmi környezete: a pápai polgárokat - kiváltságos helyzetűek lévén - erős csoporttudat jellemezte, csakúgy, mint a pápai diákokat, akik a kollégiumi autonómia révén a nemesekkel egyenrangúnak érezték magukat.

12 A pápai iparosság életvitelében több mintát követett: a német származású iparosság polgárias, puritán, tőkefelhalmazó módon élt; a magyar polgárság jelentős része - a nemesi reprezentációs mintát követve - a társadalmi elismertség fokozása érdekében irracionális presztízsberuházásokba hajszolta magát. A kétféle minta kimutatható Francsics László, majd fia családjában is. Mindkét esetben a feleség képviselte a puritán, már-már aszkétikus magatartást, melynek hatásfokát lerontotta a férfiak hedonista életvitele.

13 u Francsics vándorútjának kezdetére emlékezve írja: „A deákok - mint akkoriban a deákok - azt hitték, ők kis királ(y)ok: nem tartottak senkitől és semmitől, mert mihelyt deák volt, az már nemes ember is volt. Nem ösmert professor- és directorján kívül semmi más bírót, nem függött senkitől, még a törvény is csak criminális tények (bűntények - H. J.) mellett fért hozzájok." Francsics: i. m. (1973), 71. 13 Az eltérő mentalitás egyik következménye, hogy a takarékos német polgárság még a XVIII. század végén is létszámánál nagyobb hatalmi súlyt jelentett a pápai városi tanácsban. V. ö. Hudi József: Pápa város önkormányzata a későfeudalizmus időszakában (1730-1847). Pápa, 1995. 37-38. Francsics élettársa, majd felesége, Jákói Zsófia megismerkedésüktől fogva igen takarékos „gazdaasszony" volt, aki a házikasszát kezelte, s nemegyszer kisebb-nagyobb összegekkel kisegítette szerelmét. Füredi és