Hedonizmus - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 25/2001 (Győr, 2001)

S. Nagy Anikó: A tea kultúrtörténete

még a kis falvakban is: Hópehely a szélben, Lobogó fű, Kis hold... A hosszú bambusz asztalok melletti lócákon naphosszat üldögéltek az emberek. (Csak a mandarinoknak és hivatali méltóságoknak járt nádszék.) Kedélyesen társalogtak, filozofálgattak. A kínai bölcsek szerint aki a teát issza, annak szellemi képességei tiszták és frissek lesznek. A tea megszabadít a fejfájástól, a testességtől, elűzi az álmosságot. Felfedezték jótékony hatását a veseköves megbetegedésre is. Az első időben a leveleket gőzölték, mozsárban megtörték, kalácsformára gyúrták, rizzsel, sóval, gyömbérrel megfőzték. Néha narancshéj vagy vöröshagyma is került bele. (így tanulták meg a mongolok és a környező népek.) Később a leveleket megszárították, porrá őrölték, majd forró vizet öntöttek rá. Ezt a készítési módot vették át a japánok. Amikor az európaiak megismerkedtek a teával, Kínában a megszárított leveleket már nem őrölték meg, úgy forrázták le ahogy ma is. Az italt félgömb formájú fületlen porcelán csészékből itták. A levelek forrázásához használtak kiöntőcsöves, füles kannákat is. Ezek eredetileg boroskannák voltak. Megfeleltek a tea számára is, felesleges lett volna újat kitalálni. (Európában már teáskannaként terjedtek el.) A Kína déli tartományaiban a tengertől Tibetig húzódó sávban őshonos teacserjét kisgazdaságokban termelték nagy hozzáértéssel és gondoskodással. A magról kikelt palántákat óvták a széltől is, télen szalmával takarták be. A negyedik év márciusában megkezdték a levelek szedését. Az alig kifejlett, zsenge leveleket gyűjtötték vesszőkosarakba. Az első szállítmány az udvarba került, ezért császárteának is nevezték. Erre a szüretre különös gonddal készültek. A császári teakertek munkásainak hetekkel előtte és a szüret ideje alatt tartózkodniuk kellett a fűszeres és hagymás ételektől. Halat sem ehettek, nehogy megrontsák leheletükkel a teát. Naponta fürödtek és kesztyűben dolgoztak. Évente négyszer szüreteltek, néha még ősszel is, de minden alkalommal öregebb, rosszabb ízű leveleket kaptak. A szüretek látványos népünnepélyekkel végződtek. A parasztoktól felvásárolt tea bekerült a manufaktúrák szárítótermeibe. Agyagpadlózatba vájt gödrökben gyenge parázs izzott, fölötte nádkosarakban, serpenyőkben vagy üstökben fonnyadt, száradt a tea. Nagyobb gyárakban sortüzhelyeket építettek réz vagy vas platóval. A leveleket sohasem hagyták magukra, állandóan forgatták őket. Ezután következett az erjesztés. A leveleket előbb fél percre forró vízbe mártották, majd rászórták a tűzhely lapjára. Amikor azok sercegni és zsugorodni kezdtek, gyékénnyel borított asztalra lapátolták. A munkások kézzel egy irányban sodorgatni, hengergetni kezdték őket. Közben a levelek kiadták kábító, sárgás nedvüket, mely gyakran okozott fejfájást és szédülést. Ezután a leveleket jól megszárították. A fermentálást és szárítást néha többször is megismételték. A kész leveleket különböző nagyságú sziták és rosták osztályozták. A zöld tea is így készült, csak a leveleket gyengébben szárították ki. (Az európai ember még a 19. század derekán is elég keveset tudott a teáról. Azt hitték, hogy a zöld és a fekete tea más-más cserjéről származik. Elterjedt az a nézet is, hogy a leveleket különböző színűre festik, a feketét például a kemence kormával.)