Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HORVÁTH PÁL: A MEGKÉSETT POLGÁRI ÁTALAKULÁS IDŐSZAKÁBAN

A nemzeti értelmiség petíciós mozgalma és a tanszabadság A hazai polgári átalakulás, a nemzeti függetlenségi harc tragikus elbukása számos vonatkozásban behatárolta a lezajlott történelmi változások mérlegelésének lehetőségeit is. így a politizáló liberális nemesség, vagy más vonatkozásban az utolsó magyar rendi országgyűlés legiszlációs munkájának a túldimenzionálása már az adott korban jelen volt. Eötvös minisztériumának a kezdeményezéseként ismeretes például a karok és rendek történelmi érdemeit méltató nyilatkozatok pevraktálása, amely azt a célt szolgálta, hogy a forradalom törvényekben lerögzített vívmányait a politizáló liberális nemesség érdemének tüntesse fel. Főként az egyháziak közreműködésétől remélte a kormányzat a „ közbizodalom " helyreállítását, egy sajátos nemzeti egység kialakulását, amely a haza üdvét szolgáló birtokos elem (a rendek) iránti bizalomnak is új értelmet akart kölcsönözni. „ Tisztelt hitsorsosaim " — írták például az illetékes egyházi vezetők a hívekhez intézett körlevelekben — „Honunk százados súlyú álmaiból reménydús életre ébredt" (NEVELÉSI EMLÉKLAPOK. 5. FÜZ.). „Kivívta (pedig) mindezt a nemzet képviselőinek és a főrendeknekférfias állhatatossága, s példátlan önmegtartóztatása, a nádor és a felelős minisztérium erélyessége, a király nagylelkűsége által". „Ennek következtében: Kötelességünk elseje, örök haléit adni ... az ország képviselőinek és a főrendeknek, továbbá kötelességünk ... a béke, rend és csend erélyes fenntartása, a felelős minisztérium tagjai iránti őszinte bizalom — rendelményei iránti teljes tisztelet" stb. Valójában persze az egyetemi törvény felidézett felsőházi vitája bőségesen kifejezésre juttatta az utolsó rendi országgyűlés legiszlációs munkájának az ellentmondásos voltát, és ez árnyékot is vetett a kialakuló első felelős kormány közoktatásügyi miniszterének a haladó törekvéseire. Mindez persze az 1848. évi 19. tc. pozitív történelmi értékeiből mit sem von le. A tanszabadság elvét meghonosító (egyetemi) törvényünk ugyanis a kontinens nagyobbik felét magával ragadó forradalmak tüzében (az elsők közt) keletkezett és csak a nemzeti függetlenségi harc tragikus bukása akadályozta meg ennek a magasztos ügynek a zászlóvivőit, hogy a lazán szerkesztett keretjogszabály gyakorlati végrehajtást nyerjen. E téren a márciusi törvények az osztrák forradalmi jogalkotást is mérföldes léptekkel előzték meg, hiszen a Franz Exner által megfogalmazott ideiglenes tanügyi rendelkezések is csak 1848 júliusában váltak ismertté (LENTZE H.). Igaz bár, hogy a bécsi forradalmi kormány első művelődésügyi minisztere (Fanz Sommaruga) is egy március 30-i beszédében kötelezte el magát a tanszabadság ügye mellett. A hozzánk legközelebb álló osztrák egyetemi reform Hans Lentze által történt legutóbbi komplex feltárását ismerve, nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a magyarLehrfreiheit-System legiszlációja 1848-ban korszerű történelmi lehetőségek hordozójaként jelentkezett. Ez a tény akkor is igaz, ha azokat a felgyorsult mozgalmakat idézzük, amelyek már az egyetemi törvény születése idején megkérdőjelezték a rendi országgyűlés törvényhozó hatalmának jogszerűségét. „Elhagyhatók