Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HORVÁTH PÁL: A MEGKÉSETT POLGÁRI ÁTALAKULÁS IDŐSZAKÁBAN

szólt: „Bizonyos dolgokban annak kimondása, hogy a közoktatásra nézve ne tehessen a minister semmit, annyit tenne, mint más szavakkal azt mondani ki, hogy a status quo mostani állásának fenntartása minden részleteivel, egész a jövő országgyűlésig elhatároztatik a törvényhozás által". Eötvös jól látta tehát, hogy most már a főrendi reakció a magasztos elvek alkalmazásának lehetetlenítésére törekszik. Ha pedig ez így van úgy „...méltóztassék méltóságotok a KK-t és RR-et tudósítani az iránt, hogy a minisztérium az egyetemre nézve minden felelősség alól ki van véve ". íme a magyar nemzeti értelmiség osztatlan egyetértésével születő tanszabadság miként állította válaszút elé a honatyákat. Olyannyira, hogy még az országos tekintélynek örvendező Eötvös József báró erélyes fellépése sem bírta meghátrálásra a status quo-t védelmező erőket. Gróf Károlyi Lajos, Nyitra megye főispánja például kategorikusan színvallásra akarta kényszeríteni a kijelölt felelős minisztert: „... tessék nekem arra felelni, hogy félbe akarja-e szakítani a mostani rendszer szerint cursus-t". Csak Teleki László, majd pedig Batthyányi Kázmér és mások fellépése állította meg ezt a táblabírói érvelést. „Oly sok a tennivaló és oly elmaradottak viszonyaink — mondják ezek a főurak — hogy e tekintetben a minisztériumnak semmi hatalmat adni annyi, mint a bizodalmat nem osztani, mellyel a KK és RR a minisztérium iránt viseltetnek" . Ennek ellenére még váltakozó intenzitással később is felszínre tört a tudomány- szabadság korlátozását célzó törekvés. A halogató (időhúzó) állásfoglalás gyakran még meghátrálásában is kategorikusan hangoztatta, hogy a törvény a meglévő szisztéma, ex professio történő megváltoztatását nem foglalja magában. Ennél ellentmondásosabb állásfoglalásokra csak a főpapság ragadtatta magát, amidőn a vallás tárgyában hozandó törvényjavaslat is a főrendiház elé került. A főurak nagyobbik része viszont már most elárulta tudatlanságát, mert fel sem tudta fogni a polgári értelemben vett tanszabadság igazi tartalmát. A status quo-hoz való görcsös ragaszkodás hangoztatásával pedig bátorítást adott azoknak az erőknek, amelyek az ország egyetlen egyetemi rangra emelkedett intézményét örök időkre a cenzorok és a megyei adminisztrátorokból lett karigazgatók hatalmában hagyták volna. Ebben a helyzetben tehát a törvényjavaslatban kifejeződő — és garanciákat még valójában nem tartalmazó -— tanszabadság gondolata is ,, margaritas ante porcos "-nak volt mondható, és csak a távolság, illetve az ország fontosabb ügyei iránt támadt (felfokozott) érdeklődéssel magyarázható, hogy a Tillinger-házban naponta összegyülekezők tettleges fellépésre nem szánták el magukat az utolsó magyar rendi országgyűlés dicstelen főurai ellen. Ismét csak nem elvitatható eredmény persze, hogy az országgyűlés az idegen befolyás alól felszabadított egyetemet a felelős kormány joghatósága alá rendelte és az „eddigi feudális megkötöttségekkel szemben " a tanszabadság érvényesülésének is a maga módján utat nyitott. Ilyen előzmények után nem csodálatos persze, hogy ismét a pesti forradalom, a radikalizálódó nemzeti értelmiség határozott fellépésére volt szükség, hogy a rövidesen királyi szentesítéssel záradékolt törvény holt betűvé ne váljon.