Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HORVÁTH PÁL: A MEGKÉSETT POLGÁRI ÁTALAKULÁS IDŐSZAKÁBAN

is ez a szomorú tehetetlenség fakasztotta szenvedélyes szavakra az egymást követő reformországgyüléseken. „Elkomorodik a lelkünk e szónál, nevelésügy, mivel szándékaink még mindig csak a puszta szónál tespednek". Hasonlóan: „Csak valami materiális javítást is eszközölne (végre) az országgyűlés — idéztük Kossuth szavait — különben isten bizony elveszünk". Ilyen előzmények után a kortársak számára talánynak tünt az utolsó rendi országgyűlés szembetűnő tehetetlensége. Nemhogy az égető társadalmi-gazdasági reformok, de még a nevelésügy előtt is süket fülekkel állt az újabb reformországgyűlés. Sőt „négy hónap után... alig volt már tagja az országgyűlésnek, ki ama sikernek (akar) csak némi részével is kecsegtette volna magát" (HORVÁTH M.). „így álltak (tehát,) az ügyek, midőn a párizsi februári forradalom híre érkezett, és a hírnek mind az ország lakosaira, mind különösen a törvényhozó testületre rendkívül nagy volt a hatása ". A külső tényezőknek a közgondolkodásra gyakorolt hatását érzékelve írta Trefort is, hogy eleddig „az ország közvéleménye nem bírt elegendő erővel arra, hogy a reformokat makacsul gátló tényezőket engedésre kényszeríthette volna". Ennek a rövidesen történelemformáló tényezőnek a hordozója pedig már a radikalizálódó nemzeti értelmiség volt, amely nyomban aktivizálódott is a történelmi lehetőségek kínálkozását látva. Egészen a legújabb időkig a születő nemzeti értelmiség történelmi szerepét méltatlanul háttérbe szorítva szemléltük a megkésett polgári átalakulás vívmányait, így sokáig a márciusi törvényekben kifejeződő vívmányok egyenesen a rendi ellenzéktől származtattak, amely végül is az utolsó magyar rendi országgyűlés jogalkotási aktusaiként foglalta rendszerbe a jól ismert 48-as törvényeket (SARLÓS B.) Ismét mások Kossuth Lajos különleges (egyéni) szerepére helyezték át a hangsúlyokat. O az, aki „egyszerűen lediktálta", aki „a szó szoros értelmében keresztül hajszolta " a márciusi törvényeket (SÁNDORFY K.). A nagy történelmi személyiség, illetve a refonnországgyülés varázserejü fellépése Pulszky Ferenc patetikus feljegyzéseiben is támaszra talált. Innen citálták gyakran, hogy a márciusi törvények „Kossuth Lajos művei (bár) az eszmék, melyek bennük ki voltak fejezve, az elvek, melyeket megtestesítenek, kizárólag a koréi, de hogy ezen eszmék, hogy ezen elvek törvényben találtak kifejezést, hogy ezen törvényeket ellentmondás és küzdelem nélkül elfogadta az udvar és a nemzet, az Kossuth érdeme" (PULSZKY F.). Már-már egyfajta, magától értetődő automatizmusként írták tehát, hogy „harmincegy törvénycikk megalkotása három hét alatt tekintélyes teljesítmény törvényhozó testülettől", hiszen azok nyomban jóvá is hagyattak csaknem ugyanazon személyek tanácsa alapján, kik azelőtt a haladás kerékkötői voltak. Témánkat illetően azonban ez a történelemformáló szerepváltás mindmáig csak sporadikusan volt igazolható, illetve annyiban igen, amikor a tanult liberális nemesi rétegek legjobbjai maguk is felküzdötték magukat a nemzeti értelmiségiek élvonalába és az eszmei (gondolati) építkezésben szerepet vállaltak. Kossuth persze maga is hozzájárult ahhoz, hogy a márciusi törvények eredői tartósan elhomályosultak. Az 1848. április 14-i beszédét idézik ilyen értelemben. „A programm, melyet az 1847-48-i országgyűlésen keresztül vittünk, egyenesen