Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

FAZEKAS CSABA: A FÁBER-APÁTI PER A Tanácsköztársaság „vallásügyi likvidáló biztosainak" felelősségre vonása 1920-ban

Ezzel szemben homlokegyenest ellenkező képet mutatott például Prámer M. Neita, az esztergomi Szent Anna zárda főnöknője, aki szerint Apáti több alkalommal is megölésükkel fenyegette őket arra az esetre, ha nem akarnak kilépni a rendből. Szwoy Lajos, a Regnum Marianum plébános-helyettese pedig így beszélt: A diktatúra kitörésének napján a Regnum Mariamim épületét köztulajdonba vették, a templomot pedig a cipőfelsőrész-készítők akarták lefoglalni. Az első emeletet az ifjúmunkás szakszervezet foglalta le, ahol mindent tönkretettek. 50-60 ezer korona kárt okoztak. Az intézet vagyonát likvidálták, de a vagyon nagyon csekély volt. Az emberek, akik valamit keresztül akartak vinni, állandóan Fáber nevével jöttek. Ez utóbbi azért is érdekes, mert mások pedig épp arra hívták fel a figyelmet, hogy a likvidáló bizottságok nem hivatkoztak a felettesükre. A markánsan eltérő, lényegében két csoportba sorolható vélekedések különbözőségének oka kereshető abban, hogy az egyházi intézményeknek nagyon is eltérő tapasztalatai voltak a likvidálásról, ami Fáberék megítélését is befolyásolta. (A vallásügy terén tapasztalható kaotikus állapotok ismeretében ez nem is volna meglepő.) Néhány esetben - például Körössy Endre zugligeti plébános ügyében - a terhelő vallomásokat, sőt az azokba fűzött kommunista ellenes filippikákat személyes sérelmek, meghurcoltatások miatti bosszúvágy vagy a feltűnés lehetősége is motiválhatta. Jellemző módon az említett rövid sajtócikkekben szinte csak a Fáberrel szemben terhelő tanúvallomásokat említették, pedig - mint említettük ezek száma volt kisebb. A másik - legalább ennyire súlyos - ok pedig Fáber és helyettese személyiségében kereshető. Ha arra gondolunk, hogy a Forradalmi Kormányzótanács felé Fáber mindig is a megbízható, elvhü kommunista képét mutatta, sőt az ambiciózus, nagy munkabírású és karrierista főtisztviselő éppen törtetéséről és elvi szilárdságáról lett ismert, érdekes az egyháziakkal szemben sorozatosan engedékenységet, megértést mutató figura. Bizonyára akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha leszögezzük, hogy emögött Fáber tehetetlensége, illetve jellemgyengesége mutatható ki. Nem volt egyszerűen tisztában az elvek gyakorlatba való átültetésének lehetőségeivel. A likvidáló bizottság vezetője és helyettese védekezésében nagyon igyekezett az udvariasságukat, megértő voltukat hangoztató vallomásokra, valamint arra építeni, hogy mentették az egyházak kulturális értékeit, például a könyvtárakat. (Ez utóbbi azonban igaz is volt, bár tegyük hozzá, hogy ebbe beletartozott a kulturális értékeknek a spontán széthordástól vagy pusztítástól való megóvásának szándéka is, ami nem feltétlenül az egyházak tulajdonjogának elismerésével párosult.) Hangsúlyozták továbbá, hogy csak parancsot hajtottak végre, semmi közük nincs a kormányzótanács rendeleteihez, a letartóztatott egyháziakkal kapcsolatban pedig Fáber ügyesen fordított egyet az érvelésen, mondván: így akarta megvédeni őket a vörösőrök haragjától vagy a statáriális ítélettől. A lázadás bűntettét illetően tagadtak minden, a Vörös Hadsereggel való kapcsolatot, sőt Fáber épp arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy beosztottait mentesítette a katonai szolgálat alól. (Persze