Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

VlGH JÓZSEF: BŰN ÉS BŰNHŐDÉS A KRIMINÁLPOLITIKAI ELVEK TÜKRÉBEN

Fontos új eszmei irányzatnak tekinthető a bűnmegelőzési elvek és intézkedések körében a tisztességesen elvégzett mindennapi tevékenység fokozott elismerése, dicsérete és jutalmazása, szakmai nyelven a „pozitív felelősségre vonás " szélesebb körű alkalmazása. Jelenleg elsősorban tilalomfákkal, kilátásba helyezett büntetésekkel törekszünk az embereket a normakövető magatartásokra ösztönözni. Büntetőjogszabályokban és sok más jogi normában fogalmazzuk meg azokat a magatartási formákat, amelyeket a társadalom nevében mindenekelőtt az állam tilalmaz. A jogállamiság előtérbe állításával, a szabadság eszméjének hangsúlyozásával meg is fogalmazódott a jelszó, hogy „mindent szabad, amit a törvény nem tilt". Mindenki előtt világos lehet, hogy a tiltott magatartás joghátrányt von maga után. Ezzel szemben a nem tiltott magatartások érdeméről alig esik szó, noha ezek alkotják társadalmi létünk alapjait. Természetesen a kiemelkedő magatartások ma is dicséretben, kitüntetésben részesülnek. De a jól vagy átlagosan végzett mindennapi munka természetes, kötelességszerű tevékenységnek minősül, amit a társadalom köszönet nélkül is elvár minden tagjától. Úgy tűnik ez a szemlélet nem felel meg a valóságnak, az emberi tevékenységet, a szükségletek kielégítését helyesen értékelő megállapításoknak és elveknek. Ugyanis a normasértés, köztük a bűncselekmény elkövetése is, sokkal inkább természetes viselkedési forma, mint a normakövetés, a társadalmi elvárások teljesítése. A normasértések jelentős hányada közelebb áll az állati, az ösztönös, a tanulatlan viselkedéshez, mint a megfontolt, a racionális, a homo sapienstől elvért viselkedéshez. A normakövető viselkedés kimondottan tanult viselkedés, a személyiség fejlődése során elsajátított feltételes reflexek halmaza. A normakövetés a szükségletek kielégítésének szelektálását, bizonyos szükséglet-kielégítésről való lemondást, a társadalmi elvárások megtanulását és előtérbe helyezését jelenti. Ez tehát nem tennészetes viselkedési forma, hanem a társadalmi, a közösségi érdekeket szem előtt tartó tudatosan irányított, jelentős erőfeszítést igénylő magatartási forma. Ezért szinte minden aktusa elismerést, dicséretet, jutalmat vagy kitüntetést érdemel. A társadalmi normák követésére irányuló feltételes reflexeket állandóan táplálni kell, mert különben elhalványulnak, kialszanak, s átveszi helyüket az ösztönös viselkedés. Jelentős hatással lenne a normakövetés kiszélesítésére, a normasértések körének szűkítésére, azaz a bűnözés megelőzésére, ha társadalmi szinten elfogadnánk, hogy minden elvégzett, de legalább a jól elvégzett munka megfelelő körülmények között elismerést, dicséretet érdemel és törekednénk ennek megvalósítására. A tilalomfákra, a kilátásba helyezett malumra, hátrányra természetesen szükség van, hiszen a normasértő magatartásra való ily módon történő reagálás bűnhődést, szenvedést, a szükségletek kielégítésének a csökkentését, korlátozását okozhatja a norniasértő számára, amennyiben az ügy ismertté, felderítette válik. Tehát nem az igazságszolgáltatás léte, szükségessége kérdőjéleződik meg, hanem annak a hogyanja. A jelenlegi reformtörekvések között a kárhelyreállító (resztoratív) igazságszolgáltatási rendszer tűnik leghatékonyabbnak kombinálva a preventív igazságszolgáltatási rendszer mélyen differenciált és individualizált szankció rendszerével.