Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

VlGH JÓZSEF: BŰN ÉS BŰNHŐDÉS A KRIMINÁLPOLITIKAI ELVEK TÜKRÉBEN

A nagy, általános és alapvető kriminálpolitikai elvek mellett érdemes legalább példaként megemlíteni két konkrét, jelenleg is érvényesülő elv, illetve azok alkalmazásának mikéntjét, problémáit. Mindenekelőtt vegyük az emberi jogok érvényesítésének és a halálbüntetés eltörlésének a viszonyát. A kriminológusok többsége már néhány évtizede bizonyítottnak látja, hogy a halálbüntetés, mint a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire alkalmazható büntetés alkalmazása nem indokolt, mert az általa kiváltható preventív hatás nincs arányban a büntetés brutalitásával. Még inkább előtérbe kelült a halálbüntetés eltörlésének igénye az emberi jogok hangoztatásával, köztük az élethez való jog elismerésével. Altalánossá vált az a szöveg, hogy az embernek vannak veleszületett, elidegeníthetetlen jogai, s ezek közé tartozik az élethez való jog is. Ezzel a felfogással a halálbüntetés ellentétben áll, hiszen a gyilkossal is vele születik az élethez való jog. Az országok jelentős hányada ezért eltörölte vagy felfüggesztette a halálbüntetés alkalmazását, köztük hazánk is. A halálbüntetés problémái azonban ma is a vitatott kérdések közé tartoznak. Vannak, akik vitatják, hogy van-e egyáltalán „veleszületett" jog, avagy csak mindenkinek olyan, és annyi joga van amennyit az a közösség, az a társadalom biztosít a számára, amelyben él. Tehát a közösség, a társadalom határozhatja meg az élethez való jogot is, így pl. a többszörös gyilkos élethez való jogát is. Ebből adódik, hogy a társadalomnak demokratikus úton kell döntenie, hogy alkalmazható-e a halálbüntetés vagy sem. A demokratikus út szükségképpen vagy népszavazást, vagy a népképviselet szervének, a parlamentnek a döntését igényli. Minden más testület — álljon bár tudós szakemberekből is — illetéktelen ilyen alapvető kérdésekben állásfoglalásra. Az ilyen testületi döntés antidemokratikus. Az ilyen, az egyénekre kiszabható halálbüntetés mellett jogosan merül fel, a tömegjelenségi szinten ugyancsak büntetésként alkalmazott emberölések problémája. Ugyanazok az országok, amelyek individuális szinten ellene vannak a halálbüntetésnek, s az emberi jogokra hivatkozással azt megengedhetetlennek tartják, tömegjelenségek szintjén büntetésként ártatlan emberek százait, ezreit pusztítják el. Például Irakot és elnökét néhány évvel ezelőtt nemzetközi erők megbüntették Kuvait megtámadásáért, több száz ártatlan ember is meghalt a bombázások következtében. Ez a következmény előre látható volt, számolni kellett vele, vagyis az elkövetés szándékos (eshetőleges, dolus eventualis) volt. Ugyanez ismétlődött meg napjainkban. Jugoszláviát, illetve elnökét és támogatóit népirtással vádolták és ugyancsak bombázással büntették, ami ártatlan emberek tízezreinek halálát okozta, a bűnösöket pedig tárgyalásra, engedmények adására kényszerítette. A bűnösnek nyilvánított vezetők túlélték a büntetést, a bombázást, de az ártatlan emberek ezrei meghaltak a büntetés következtében. Felvethető itt természetesen, hogy a két szint nem azonos. Az egyéni szinten a halálbüntetés a közrend védelmét szolgálja, míg tömegjelenségi szinten háborúról, igazságos háborúról van szó, az egyes nemzetek, országok vagy az emberiség érdekeit szolgálja. A különbség nyilvánvaló. De az is nyilvánvaló, hogy egyéni szinten az áldozat, a kivégzett személy emberölés, vagy más nagyon súlyos bűncselekmény elkövetője, míg tömegjelenségi szinten a ki-