Bűn és bűnhődés I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 23/2000 (Győr, 2000)
DOMINKOVITS PÉTER: HATÁRVIDÉKEN - „Számosállat" tolvajlások a
A szombathelyi várban egy Hottinger nevű foglyot őriztek, akit egy zsirai (Sopron vm.) ökörlopásban tetten érték. Ugyancsak ott őrizték a gyilkossággal, lólopással vádolt Kunik Pált is, aki egy vimpáci molnártól 3 lovat hajtott el, de őt tetten érték. Bűnét Sopronban egy jobbágy meggyilkolásával súlyosbította. Fölöttük a földesúr pallosjogú úriszéke ítélkezett: míg Hottinger a szokásjogból és más úriszéki gyakorlatból ismert akasztás általi halállal halt meg, Kunikot lefejezték. 22 Az állatlopások és az így előállt vagyonbizonytalanság kapcsán felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvek fenti időrendbeli sorában is egy külön, önálló elemzésre érdemes csoportot alkotnak az 1679-ben keletkezettek. Ekkor Győr és Sopron vármegyék tisztviselői 5 tanúkihallgatási sorozatot folytattak le, melyek részben egymással összefüggő, részben pedig független marhalopási esetek kivizsgálása ügyében történtek. Mindegyik eljárást - ahogy a már jelzett előzményeket is - Széchenyi György püspök, Győr vármegye főispánja hivatalos úton indíttatta. Egy-két tanulság levonása előtt érdemes a fölöttébb izgalmas életmód-adatokat is hozó jegyzőkönyvek alapján az egyes ügyeknél egy kicsit részletesebben is elidőzni. Június 17-én Horváth Ferenc, Sopron vármegye alszolgabírája, Kis Miklós és Luka György esküdtekkel, a győri püspök szombathelyi várában fogvatartott, ló- és ökörlopással vádolt Vörös András és társa, illetve az orgazdasággal vádolt Bozay Benedek, és az ugyancsak orgazdasággal, illetve tolvajlással vádolt Knor Mihály büntetőperében tartottak tanúkihallgatást. 23 Az öt kérdőpontot tanácsos tüzetesebben szemügyre venni: 1. ) Vajon ellopta-e az Újkéren lakó Vörös András a lövői (Lővey) kanizsai István egy tehenét, illetve az újkéri Szabó Tamás ökreit? Továbbá: a tanúk tudnak-e Vörös orgazdaságáról, más tolvajlásairól, gyilkosságairól? 2. ) A tanúk mit tudnak, az újkéri Bozzay Benedek részese volt-e Szabó Tamás ökreinek ellopásában? O orgazda? 3. ) Az ugyancsak újkéri Siray János részt vett-e a fenti két vádlott tolvajságaiban, latorságaiban ? 4. ) Mit tudnak a tanúk a Nemeskéren lakó Knor Mihályról? Vajon ő egy lator, tolvaj, orgazda, gyilkos személy-e, avagy sem ? 5. ) A pápai Németh Mihály, és az Árpáson lakó Csizmazia Gergely Gyarmatról Élő István 4 ökrét ellopta, és azokat Zsirán, majd Horpácson árulta. A horpácsiak fedezték fel, hogy az állatok lopott jószágok, így azokat és „gazdáikat" megfogták. A gyarmati Élő István az esetről tudomást kapva Horpácsra ment, és ott az ország törvényei szerint a jószágok tulajdonára az esküt letette. Mit tudnak a tanúk a fent részletezett az esetről? Már az első tanú, az újkéri nemes Szabó Ferenc alapvetően fontos információkat árult el az első perben (1-4. kérdőpont). Knor a nemeskéri kocsmánál az ő lováról is ellopta a nyerget, de ebben az ügyben ő a tolvajért kezességet vállaló Vörös GyPLCapsa Q. fase. 1. No. 10. GyPLCapsaQ. fase. 1. No. 1. Újkér, 1679. jún. 17.