Bűn és bűnhődés I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 23/2000 (Győr, 2000)

VÓKÓ GYÖRGY: A MAGYAR BÜTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG EURÓPAI HARMONIZÁCIÓS- ÉS ELŐBBRE MUTATÓ EREDMÉNYEI AZ EZREDFORDULÓN

recipiált, és pedig egyeseket helyesen, a magyar jogfejlődésnek és törvénykezésnek, sőt, egész nemzetünk haladásának is javára; másokat kellő megfontolás és az eltérő magyar viszonyoknak megfelelő figyelembe vétele nélkül. A megfontolás nélkül való receptionok veszedelme pedig éppen a büntető törvényhozás terén a legnagyobbak, mert a gyakorlati jogéletnek egyik ága sincsen olyan szoros összefüggésben a nép jellemével és a tényleges életviszonyokkal, mint a büntetőjog. "

l A büntetés-végrehajtási jog a bűnügyi tudományok „mostohagyermeke^ volt az 1990. évi rendszerváltozásig, holott nem vitás, hogy a jogi kultúra része. A magyar büntetési elmélet fejlődésének kezdeteit túlnyomórészt az 1795. évi büntetőkódex tervezetétől számítják, a gyökerek azonban messzebbre nyúlnak vissza. Az 1800-as években kiváló magyar gondolkodók (Szemere Bertalan, Csatsko Imre, Sárváry Jakab, Ballá Károly, Eötvös József, Szalay László, Lukács Móric) büntetéselméleti munkáikban már teljes áttekintést nyújtottak az európai, valamint az észak-amerikai büntetés-elméletekről, másrészt a kritikai értékelésüket is elvégezve keresték a legjobb hazai megoldásokat. Elvetették úgy az abszolút, mint a relatív elméletek egyoldalúságát, nézeteiket főként az emberi vagy polgári igazság elméletét (Rossi) követve fejtették ki. Az 1843. évi büntetőjogi és börtönügyijavaslat, de még a polgári igazságosság elvét követő Csemegi-kódex büntetési szemlélete is a reformkor eredményeire épített, amelynek továbbvitelében Pauler Tivadar munkássága emelkedett ki. A magyar büntetési elméletben a századfordulón a klasszikus- és a reformirányzatok vitájában a pozitivista szemlélet tört előre Friedmann Ernő és Vámbéry Rusztem személyében. A reformiskola megalapozói Pikler Gyula és Somló Bódog voltak. A reformirányzatok hatása ellenére a magyar büntetési elmélet további fejlődésére a gyakorlatiasabb és rugalmasabb egyesítő elméletek voltak a meghatározóak, amelyet Fayer László, Balogh Jenő, Angyal Pál és Finkey Ferenc képviseltek. Finkey büntetési elmélete az ún. közvetítő irányzathoz csatlakozik, ahol a megtorlást fenntartja, mint elméleti célt (vagyis a büntetésnek csak tartalma a megtorlás), reális célként azonban a társadalom védelmét, a megelőzést, a büntetésnek jogvédelmi jelentőségét hangsúlyozza. Ez állhat elrettentésbenjavításban, ártalmatlanná tételben, nevelésben a bűntettesek csoportjaitól függően. Finkey a „börtönügyi tudományt" már nem egyszerűen a szabadságvesztés tudományának tekintette. Felfogása szerint a börtönügy a büntetőjog tudományának az az önálló ága, amely általában a büntetési eszközökkel, főleg azonban a szabadságvesztés büntetésekkel, az ezekhez hasonló vagy ezekkel összefüggésben álló letartóztatási vagy büntetőpolitikai megelőző intézetekkel, illetőleg a büntetési és megelőzési eszközök szervezetével, végrehajtási módozataival foglalkozik. A büntetés-végrehajtási jogot a büntetőjog-tudomány olyan önálló ágának tekintette, amely a büntetési és megelőzési intézkedésekkel foglalkozik. Finkey munkássága nyomán már a börtönügy jogtudománnyá vált.

2 Angyal Pál és Finkey Ferenc után arra, hogy a büntetés-végrehajtással kapcsolatos kérdések önálló szabályozást igé1 Balogh Jenő: Büntető törvényeink módosításához. Külön lenyomat a „római XX. század" első évfolyamának 10. és 11. füzetéből. Budapest Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság 1900. 2 Finkey Ferenc: A börtönügy jelen állapota és reformkérdései. 1904. 8. oldal