Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen

nélkül a dézsmáról; példáját több lelkes kollégái lelkes nyilatkozatokkal követték, ellene természetesen senki nem szólt, még a reverendarángatók sem."

116 A káptalanok önkéntes lemondása ellen szól továbbá, hogy a korábbiakból (a reformkor évtizedei alatt ugyanúgy, mint 1848-ban március 18-a délutánjáig) nincs nyoma annak, hogy egyházi körökben komolyabban készültek volna a tizedről lemondani. Más szavakkal: annak, hogy a feudális viszonyok felszámolásának köreikben a világi nemességhez hasonlóan nagyobb arányú szimpatizánsai lettek volna, sőt szinte kivétel nélkül inkább az úrbéri viszonyokat legfeljebb látszatreformokkal módosító, alapjaiban azonban kiváltságőrző konzervatívok támogatóinak számítottak.

117 Végezetül pedig a legfontosabb tényre kell emlékeztetnünk: nem lehet eléggé felhívni a figyelmet a március 18-án Pozsonyban meghatározó lélektani körülményekre. Nemcsak arról van szó, hogy a bécsi és pesti hírek fenyegető parasztmozgalmakról, a zavargások veszélyeiről szóltak,

118 hanem arról is, hogy a kiváltságok birtokosai, mintha akaratlanul tették volna magukévá Kossuth korábbi „menjünk vagy menettetünk" mondását. Az egyháziak is a szekularizációtól való félelmükben, a tizedtől való elkerülhetetlen megfosztatásuk tudatában, kényszer hatására, „a kisebbik rossz" elve alapján cselekedtek. Mindez egyébként ott és akkor, az alsó táblán is megfogalmazódott, Szentkirályi Móric, Kossuth követtársa a köszönetnyilvánítás mellett rámutatott, hogy az egyházat csak a kiváltságairól való lemondás mentheti meg, „hogy a mozgalom alá ne sodortasson", Bónis Sámuel szabolcsi követ szerint pedig a kanonokok tette alkalmas lehet „már veszni indult tekintélyük s befolyásuk" visszaszerzésére.

119 A káptalanok követei az őket kérdőre vonó püspökök előtt később ugyanerre a nyomasztó kényszerhelyzetre hivatkoztak.

120 Rátérve a főrendekhez átküldött, a káptalani követek példájának követésére felhívó javaslat sorsára, összességében helytálló a megállapítás, hogy „a főrendek nem osztoztak az egyháziak nagylelkűségében".

121 Az este 8-kor kezdődött, hevenyészve összehívott és ezért kevesebb, mint „felházzal" működő ülésen

122 az egyháziak közül elsőként Scitovszky püspök kért szót, és bejelentette lemondását a tizedről, viszont felhívta a figyelmet, hogy azzal más tényezők (például az uralkodó jogai, káptalan116 Idézi: Spira, 1959. 95-96. p.; Deák, 1994. 99-100. p. 117 Konkrétan például a lemondást elsőként megtevő pécsi káptalanról is tudjuk, hogy nemhogy korábban, de még március 18. után sem kommentálta érdemben e feudális járadékszolgáltatás megszűnését. Csizmadia, 1969. 125. p. 118.jegyz. 118 Ld. pl. Lónyay-napló (1896) 48. p.; Varga, 1971. 145-188. p.; Urbán, 1986. 48. p. A tizedről szintén lemondó nagyváradi kanonok ugyancsak a kényszerről és a decima megóvásának lehetetlenségéről írt, ld. Varga, 1971. 156. p. stb. 119 Ld. 111. sz. jegyz.; ill. Pesti Hírlap, 1848. 6. sz. (március 22.) 244. p. 120 Fogarasy, 1848. 31-32. p. 121 Urbán, 1986. 128. p.; a főrendek vitáit ld. Főrendi napló, 1848. 344-352. p.; Zeller, 1896. 56-64. p.; Religio és Nevelés, 1848. I. 25. sz. (március 26.) 198-199., 26. sz. (március 30.) 200.; 27. sz. (április 2.) 213-214. p. 122 Varga, 1971. 160-161. p.