Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen

vaslata vitatta a törvénytelen gyermekek állampolgárságát, nem tartalmazta a nagy­korúság pontos fogalmát (Rimely 24 évet javasolt), továbbá elrettentő hatása miatt túlzottnak vélte a beköltözéstől számított 10 évi helyben lakást („veszedelmes azokra, kik honosulni akarnak"), úgy vélte: „ily feltétel nincs a világon!" Túlzottan szigorúnak találta viszont a „megtelepedett külföldiek" tervezett státusát, mivel sze­rinte az a rendek megfogalmazásában már ugyanolyan honpolgár, mint a honosított, s ez bonyodalmakhoz vezethet. Lényegében a konzervatív felfogásnak megfelelően nem kötötte volna a letelepedés feltételéül az országban állandó tartózkodást, hiszen ezzel sok - például Bécsben élő - arisztokrata magyar állampolgárságát később megkérdőjelezhették volna. Ugyanígy elvetette a magyar nyelvtudás kötelezettségét, különösen értetlenül szemlélte, hogy a rendek a valamely kitűnő érdemei (Jeles ta­lálmányok behozatala, nagyobb gyárak vagy iparműhelyek felállítása, vagy köz­hasznú intézetek alapítása" stb.) miatt honosítandó személytől csak 5 évi helyben lakást vártak volna, mint írta: „hiszen 5 év alatt megtanulhat, és önhaszna és jognye­rése bírja reá." Rimely jogfelfogására jellemző, hogy feljegyzései oldalán egyrészt előszámlálta a honosítással kapcsolatba hozható régi magyar törvényeket, másrészt külön parag­rafust toldott volna a szövegbe, mely az országgyűlés és a törvényhatóságok mellett az uralkodónak saját hatáskörben, felségjogként is kimondta volna a nemesi cím­adományozás jogosultságát az 1555/77. tc. teljes épségben tartásával. 73 Ebben a király ígéretet tett arra, hogy csak az országgyűlés ideje alatt és csak a rendek bele­egyezésével adományoz nemesi címet, viszont joga van ezt akkor is megtenni, ha éppen nem ülésezik a törvényhozás, viszont megfogadta, hogy a nemesítendőt meg­esketi az ország törvényeinek megtartására, szabadságának és javainak megvédé­sére. Rimely ezek kimondását a 19. században is elegendőnek vélte a magyarságra káros külföldi elemek kiszűrésére. A 16. század előtt egyébként számos esetben adtak a magyar királyok érdemeikért nemességet idegeneknek. Rimely fel is jegyezte magának az első esetet, amikor 1542-ben az országgyűlés alkotott törvényt a hono­sításról, ekkor jellemző szóhasználattal a király „in coetum Hungarorum" (a „ma­gyarok testületébe" - voltaképp a magyar nemesség soraiba) fogadott valakit or­szággyűlési megerősítés mellett. 74 Jellemző főpapi reakció volt továbbá a főapát részéről, hogy a törvényjavaslat honpolgári esküt tartalmazó 12. §-a mellé odaírta: „Istenre kell esküdni" továbbá azt, hogy „nincs garancia", a honosítandóktól ugyanis a tervezet csak a királynak és a törvényeknek való engedelmesség kinyilatkoztatását, a nemzet jogainak általános védelmét tartalmazta, például az Istenre való esküvést sem. Megelégedéssel nyugtázta továbbá, hogy a 16. §. szerint külföldi zsidóknak mind a bevándorlást, mind a megtelepedést tiltották volna. (Erre mondta jellemzően Schneé László Heves megyei követ az alsó táblán: „Én nem tudom, hogy a huma­MT. 1526-1608. 298-299. p. Vö. még 1555/73. tc. uo. 296-297. p. Ld. 1542/50. tc: MT. 1526-1608. 102-103. p.

Next

/
Thumbnails
Contents