Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen

hogy a kapcsolt részek főhivatalnokainak (bán, megyéspüspök stb.) a magyar nyelvet tették volna kötelezővé az anyaország hivatalosaihoz való viszonyban. Úgy gondolta, hogy a korábbi (köztük 18. századi) rendelkezések bőségesen szavatolják a mindkét félre méltányos nyelvhasználat eseteit, ezeknek megsértését szerinte semmi nem indokolta. A röpívekre - minden bizonnyal február 4-én - tett további megjegyzéseiből is kitűnik, hogy csatlakozott Lonovicsnak azon indítványához, mely teljes mértékig a kapcsolt részek hatóságaira bízta volna, mely nyelven akarnak érintkezni, a magyart pedig legfeljebb „engedőleges" használatra ajánlotta volna. Rimely az 1790-9l-es diétáról készült áttekintésében ennek bizonyítékát is látta, és elítélte az alsó táblát, amiért akkor időbeli korlátozás nélkül megengedte az országgyűlés a horvátoknak a latin használatának szabadságát, nem értette, „hogyan akarják most e jogtól, melyet az örökös gyakorlat támogat", őket megfosztani.

58 A latin nyelv használata melletti kardoskodásában érezhető, hogy nem pusztán a horvátokra volt tekintettel, hanem sokkal inkább az egyházi érdekekre is. Hasonló okból ellenezte a magyar erőltetését a tudományos életben, mivel megítélése szerint az gátolja a tudományosság fejlődését. Széljegyzeteit Rimely szokása szerint beszédvázlattá sűrítette, majd kész szövegét (ennek kézirata is fennmaradt) a február 5-i vitában a főrendek ülésén elő is adta.

59 Beszéde elején a főapát Lonoviccsal való teljes azonosulását szögezte le, majd a magyar nyelv iránti elkötelezettségét hangoztatta: „Én magyar vagyok, s mint ilyen óhajtanám a magyar szót a Kárpátok hegyláncától a Száváig és az Adriaitengerig hangoztatni, e lévén kívánatom, következik, hogy a törvényhozásban elkerültetni akarom mindazt, mi e cél elérését némiképp gátolhatná." Beszédében a fent ismertetett pontokon végigmenve mégis szembehelyezkedett az alsó tábla törvényjavaslatában foglaltakkal. Ami a szituációt még érdekesebbé tette, hogy a horvátországi nyelvhasználat engedőlegessége tárgyában Rimely (és más konzervatívok) véleménye egybeesett a főrendi ellenzék vezére, Batthyány Lajos felfogásával. Bár utóbbi jelentősen túl is ment azon, hiszen a latin mellett a horvát nyelv használhatása mellett is lándzsát tört. Meggyőző érvelése hatására a vita későbbi szakaszában Lonovics püspök is mellé állt.

60 (A konzervatívok számára minden bizonnyal kapóra jött az is, hogy a nacionalizmus kérdésében törés keletkezett az ellenzék mérsékelt és radikális szárnyai között.) Rimely igyekezett ismét az ellenzéket szembefordítani saját, szabadságról vallott nézeteivel, és többször hangoztatta, hogy helytelen rákényszeríteni a magyar nyelvhasználatot azokra, kik részéről csak ellenállás várható, azt sugallta, hogy a cél más eszközökkel is elérhető. Beszéde végén bejelentette csatlakozását Haulik György zágrábi püspöknek a kapcsolt részek iskoláiban a maRimely-iratok, sz.n. Rimely-iratok, sz.n. A beszéd váz latra ld. Függelék III.; a február 5-i ülésre: Főrendi napló, 1848. 267-281. p.; Rimely beszéde: 272. p. A magyar nyelvtörvény vitájáról és Batthyány szavairól: Főrendi napló, 1848. 254-255. p.; Molnár, 1998. 201-204. p.; vö. Molnár, 1996. 149-150. p.