Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - BONA GÁBOR: Az 1848/49-es honvédsereg győri születésű tisztjei

majd „kegyelem útján" hosszabb-rövidebb várfogságra ítélte. A 16., a „LamberggyOkosságban" bűnösnek talált Takáts Zsigmond huszárszázados húsz év sáncfogságot (kényszermunka) kapott. A honvédtisztek másik felére a császári-királyi hadsereg várt: akit a katonaorvosok alkalmasnak találtak, azt közlegényként besorozták. Ez a sors 39 győri származású honvédtisztet ért. Az 1850-es évek közepére az idők azonban enyhültek - az elítéltek közül mind többen kaptak kegyelmet, a császári hadseregben pedig intézkedéseket hoztak, amelyek eltörölték a besorozott honvédek és honvédtisztek addigi hátrányos megkülönböztetését. így 1855-ben az utolsó két Győr megyei illetőségű honvédtiszt - Kutassy Pál és Nagy Lajos huszárőrnagy - is kiszabadult, a besorozottak jelentős részét pedig tartósan szabadságolták. Sőt, azok számára, akik besorozva kedvet kaptak a katonai pályára, a tiszti előmenetel is szabaddá vált. Ezzel a lehetőséggel többen a győriek közül is éltek, köztük Kutassy Ignác és Vakaczek Sándor, akik azután később egészen a tábornokságig emelkedtek. A szabadságharc leverése után az emigrációt választó több száz honvédtiszt között szintén voltak győriek. Szerelmey őrnagy például, aki Angliába kerülve nyomdászként jelentős hírnévre tett szert, vagy Keller Gyula, aki egy állami bánya igazgatója lett Szardínia szigetén. Más emigránsok - így Szodtriedt Ferdinánd, Gally Gyula, Horváth Károly, Urbanovszky Károly és Valentini István - az olaszországi magyar légió katonái lettek, s várták a lehetőséget egy új magyar szabadságharc kirobbantására. Az 1867-es kiegyezés a zömében akkor még élő '48-as honvédtisztek életében is változást hozott. A „minden el van felejtve" valóban működött. A szabadságharcban való részvételük miatt a cs. kir. hadseregben viselt rangjuktól megfosztottak nyugdíjat kaptak, s az egykori honvédtisztek tehetségük szerint érvényesülhettek a kiegyezés után. Győr megye- és város politikai- és közéletében 1867-től jelentős szerepet töltöttek be például a Gyapay-testvérek - Dénes alispán, majd országgyűlési képviselő lett -, Matkovich János - aki egy ideig szintén Győr megye alispánjaként működött -, Hrabovszky Flórián és Nogall László törvényszéki bíró lett, Beke Gyula a Tatai Kőszénbányák igazgatója, eöttevényi Nagy Ferenc Temes megye főügyésze, Kiss Sándor ügyvéd a Győri Lapok szerkesztője, stb. Többen pedig a tudományok terén jeleskedtek, mint a tragikusan fiatalon elhunyt Ráth Károly történész, vagy Bakody Tivadar a Pesti Orvosegyetem professzora. Az igaz, hogy az egykori honvédtisztek idősebb generációja életkoránál fogva azonban már nem igen élhetett a kiegyezés szülte lehetőségekkel. Az ő számukra csupán a köztisztelet és a közmegbecsülés maradt, amit azonban nem lehetett aprópénzre váltani. Megélhetésükről gyakran az egykori szabadságharcosokat tömörítő, 1867-ben alakult Győr megyei Honvédegylet gondoskodott, a közadakozások során befolyt pénzből. (Az uralkodó, Ferenc József, magyar királlyá történt megkoronázása alkalmával 100 ezer arany koronás alapítványt tett, mely fele részben az egykori honvédsereg arra rászoruló tagjait illette. Ez azonban hamar elfogyott, s a magyar kormány csak az 1890-es évek elején hozott törvényt, mely rendszeres nyugellátást biztosított a '48-as szabadságharc egykori katonái számára.)