Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen

tartásaik nyomatékosítását. 18-án tehát a feszült hírek hatására nem fejthettek ki ellenállást, nem sokkal később azonban a püspökök ezt egyértelműen megpróbálták. Az sem mondható, hogy a felső klérus az országgyűlés nyilvánossága előtt egységesen állt volna ki önkéntes lemondásával. Tudomásunk szerint eddig nem hívták fel a figyelmet Ocskay Antal kassai püspök március 21-én tett nyilatkozatára, ezért vonatkozó részét szó szerint közöljük. Épp a hitelintézeti törvényről folyt a vita, a püspökök az egyházi alapítványokat féltették, és - másokkal együtt - hangoztatták, hogy az alapító szándékával ellentétes célra azokat fordítani nem lehet. Ocskay is tiltakozott, amiért a tervezetben forrásként megjelölt alapítványok egy része a római katolikus egyházat érintette, majd így folytatta: „Egyébiránt el nem mulaszthatom ez alkalommal kijelenteni, hogy a múlt napokban gyengélkedő egészségem miatt e teremben meg nem jelenhetvén, a köztanácskozásokban részt nem vehettem, mely ha lehetséges lett volna, az úrbér- és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézsma és pénzbeli fizetések s papi tized megszüntetése tárgyában felterjesztett törvényjavaslatokhoz szavazatommal nem járultam volna."

135 E nyilatkozatra nyilván azért is kerülhetett sor, mert előző nap, azaz 20-án nagy jelentőségű tanácskozásra került sor, melyen az állammal szemben független katolikus egyház megteremtésének lehetőségeiről, a katolikus politikai stratégiáról értekeztek. A konferencia nyomán 21-én Hám, mint rangidős püspök a Pozsonyban tartózkodó felsőklérus nevében kérelmet nyújtott be az uralkodóhoz.

136 A már elfogadott törvényjavaslat nyílt megakadályozására ebben a dokumentumban nem kérték az udvart, viszont hosszan érveltek amellett, hogy sürgős és határozott intézkedésekre van szükség az úrbéri viszonyok megszüntetése következtében az egyháziak ellátására vonatkozóan, a katolikus alapítványok és a főkegyúri jog megőrzése tekintetében. Szempontunkból a legfontosabb, hogy a tizedről való lemondással kapcsolatban nem említették a nemzet oltárára tett ünnepélyes gesztust, sőt az elfogadott törvényt az egyház jogaiba való erőszakos beavatkozásként, a teljes anyagi lerontásra tett kísérletként értékelték, mellyel szemben védelmet csak az uralkodótól remélhettek. (Bécsben egyébként az udvari kancellária lényegében úgy értékelte a dolgot, hogy őket a magyar katolikus egyház kész helyzet elé állította: 18-án lemondtak a tizedről, három nap múlva pedig már panaszkodnak, pedig előre nem is értesítették a királyt arról, hogy le akarnak mondani a decimáról! A kész helyzet tudomásul vételét javasolta, ugyanakkor a plébániák finanszírozásának sürgős rendezésére figyelmeztetett egyébként a bécsi pápai nuncius is.

137

) A püspöki kar a későbbiekben Főrendi napló, 1848. 354-357. p. A március 20-i tanácskozásról mások mellett pl. Kumlik, 1911. 73-74. p. stb. A március 21 -i kérelmet közölte: Roskoványi, 1856. 715. sz. 362-366. p.; méltatására ld. Károlyi, 1936. 43. p. 27. jegyz.; Varga, 1971. 180-181. p. Részletesen ismertette: Fogarasy, 1848. 32-36. p.; ennek alapján: Meszlényi, 1928. 66-73. p. Eckhart, 1935. 11. p.; Károlyi, 1936. 45. p. 33. sz. jegyz.; Spira, 1959. 96. p.