Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 21/1998 (Győr, 1998)

RECENZIÓ - Polgár Tamás: Tudományszervezés-Töténetkutatás-Forráskritika

TUDOMÁNYSZERVEZÉS - TÖRTÉNETKUTATÁS FORRÁSKRITIKA Ha nem tudnánk, hogy mi a mű címe és azt sem, hogy ki a szerző, a kötet tartalmát illetően könnyen támpontot kapunk a borítón elhelyezett kép alapján. A kép a Magyar Királyi Testorgárda bécsi épületét, a Gárdapalotát ábrázolja. Ez az épület adott otthont a Bécsi Magyar Történeti Intézetnek (továbbiakban BMTI) és ide került az 1924-ben megnyílt Collegium Hungaricum (továbbiakban CH) is. Ezt az épületet sajnos 1960-ban eladta a magyar kormány, ma az Osztrák Igazságügyi Minisztérium székhelye. Ujváry Gábor, aki a bécsi CH tudományos igazgatóhelyettese, az 1920ban létrejött BMTI történetét dolgozta fel doktori disszertációjában. Már maga az, hogy egy olyan elitképző intézmény történetét tárja elénk a szerző, amely a CH-nál egy sokkal tudományosabb irányvonalat képviselt, rámutat Ujváry Gábor szemléletére a külföldi magyar intézetek rendeltetésével kapcsolatban. A mű egyes részei a korábbi években, szöveghű vagy kissé átalakított formában, már megjelentek a tudományos folyóiratok (Levéltári Szemle, Valóság) hasábjain. Ez is mutatja, hogy milyen hosszú idő kellett a kötet megszületéséhez, melyre a szerző a mű szubjektív előszavában hivatkozik. A könyvnek ebben a részében kérdések özönével árasztja el az olvasót a kötet írója. Ujváry Gábor itt arra is bíztat, hogy a mű elolvasása után mindenki saját maga értékelje a húszas-harmincas évek kultúrpolitikáját. A Klebelsberg-i kultúrpolitikán túl, a szerző érinti a magyar kultúrpolitika további irányvonalait, eseményeit egészen a hatvanas évekig, ezzel lehetőséget adva az összehasonlításra is. A mű nem vállalhatta a kultúrpolitika egész területének feldolgozását; kizárólag a tudományos intézetekre koncentrál. Ezek az írói törekvések csak úgy valósulhatnak meg, ha a szerző hagyja beszéltetni a forrásokat és ezeket ütközteti is egymással. A kötet mindezeknek az elveknek betartásával készült. A forrásokban nemcsak a két világháború közötti magyar vezető politikusok, hanem az olasz vagy német vezetés prominens személyiségei is megelevenednek. A historiográfiai rész rávilágít arra, hogy mennyire elhanyagolt téma volt a két világháború közti oktatás- és kultúrpolitika feldolgozása. Az ötveneshatvanas években szinte nem is foglalkoztak vele, csak a nyolcvanas évektől kezdve indult meg a korszak tárgyilagos feltárása. Ez a kötet jól beleillik a sorba. A fő témát remekül előkészíti a történettudomány forráskritikai fejlődését bemutató fejezet. Számba vehetjük azokat a nagy sorozatokat (Magyar Történelmi Tár, MHHI. stb.), melyeken keresztül a forráskritika fejlődését nyomon követhetjük. Ez a folyamat az 1920-as évekre kikristályosodott. Az eredményeket Klebelsberg Kuno fel is használta az újkori forráskiadási szabályzat elkészítéséhez, melyre szükség az 1920-tól meginduló 18-19. századra vonatkozó kutatás miatt volt. A szerző jól érzékelteti, mekkora veszteséget szenvedett a történettudomány azzal, hogy határon túlra került a Magyarországra vonatkozó iratanyag egy jelentős része. E hátrány leküzdésére létesült a Bécsi Magyar Történeti Intézet is.