Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)
A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Szabó István: Az alkotmányosság helyreállítása
A választójogi rendelet a titkosság elvét teljes mértékben érvényesítette, a választások kizárólag egyéni kerületekben zajlottak. Ezen utóbbi tényező még egy fontos problémát vet fel, azt hogy a kerületek beosztása mennyire felelt meg az arányosság elvének. A választójog ugyanis hiába egyenlő, vagyis a leadott szavazatokat hiába veszik azonos súllyal figyelembe, ha a választókerületek nagysága nem azonos, s egyes kerületekben eltérő számú polgár választhat meg egy-egy képviselőt. Ezzel a választói akaratnyilvánítás végeredménye, ha nem is meghatározó módon, de mindenképpen befolyásolható. 1920-ban az országot 208 választókerületre osztották, ami azt jelentette, hogy egy kerületben átlagosan 15.063 nyilvántartásba vett választópolgár szerepelt. Régiónként ezek az arányszámok a következőképpen néztek ki: a Tiszántúlon 13.700, A Duna-Tisza közén (az észak-magyarországi régió kivételével) 18.380 (ezen belül Budapest székesfőváros 21.124), Észak-Magyarországon 9.430, a Dunántúlon 15.000 körüli. Nem szabad elfelejtenünk, hogy itt fordított arányosság áll fenn, minél kisebb az arányszám, annál kevesebb szavazat kell egy képviselő megválasztásához, vagyis annál nagyobb lesz a politikai érdekérvényesítés lehetősége. A vizsgálatot régiónként érdemes megtenni, mivel az ország területi széthullása miatt szétszabdalódott vármegyék lakossága igen eltérő képet mutatott, a választókerületek viszont igazodtak a törvényhatóságok határaihoz. így azon közigazgatási egységekben, ahol csak egy, vagy két választókerületet lehetett kialakítani, jelentős számbeli eltéréseket mutattak. Adott esetben egy kerületben túl sok, kettőben viszont túl kevés lett volna a választók száma, így akármelyik megoldást is választják, az arányszám mindig valamely irányban kiugróan eltér. Ung vármegyében például összesen 455 választópolgár lakott, így az arányszám nagyon alacsony, de ennek elsősorban nem politikai, hanem objektív okai voltak. Némi torzulás fedezhető fel azonban Budapest kerületi beosztásánál, ahol azok száma húsz feletti, vagyis minden feltétel adott a megfelelő arányosításhoz, az országos átlagban szereplő 15 ezer helyett itt mégis 22 ezer választópolgár volt csak jogosult egy képviselőt megválasztani. Az ország keleti részében viszont sok helyen az országos átlag alatt volt a kerületek választóinak a száma. Abaúj-Torna vármegyében 32.000 körüli választó volt, amely az országos átlagot figyelembe véve két választókerület kialakítását tette volna indokolttá, mégis ötöt hoztak létre. Ezek mögött mindenképpen sejteni lehet némi politikai indíttatást. Összességében azt a következtetést lehet levonni, hogy a választókerületi beosztás befolyásolhatta a nemzetgyűlés összetételét, de alapvetően nem volt meghatározó tényező. ^ 1920 februárjában összeült a nemzetgyűlés és hozzálátott az államélet újraindításához. Négy alapvető problémát kellett rendeznie. Az államforma és a második kamara reformja körüli vitákat, valamint a választójog és az államfői hatalom gyakorlása körében fennálló joghézagokat. A nemzetgyűlés által megalkotott legelső jogszabály, az 1920:1.tc. rendezte az államforma és az államfői hatalom kérdését. Magyarország államformája 1918 novemberétől igen nagy gyorsasággal váltakozott. A Néphatározat népköztársaságban jelölte meg, majd 1919. március 2l-e után tanácsköztársaságra változtatták. Amint a bevezetőben már említet7 Magyar Statisztikai Évkönyv 1919-1922., 214.old.
