Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Horváth Pál: A módszeres kutató-elemző jogi historizmus kezdetei és a Corpus Juris (Hungarici) seu decretum generálé

össze nem keverhető' a módszeres jogtörténet-tudomány kezdeteivel. Közel volt már az az idő, amikor az utóbbi ágazat egyes életképes előképei is megjelentek a magyar jogtudományban, de azok forrása másutt keresendő. Megjegyzendő végül csupán, hogy a kánonisták historikus munkásságához hasonló törekvések születtek a magyar egyetem római jogi katedrája körül is. Nagy igazság van abban, hogy - miként Európa más országaiban - hazánkban is a jogtörténet önállóságához az anyaggyűjtésen keresztül vezetett az út. A történeti kútfők, az okleveles források, írott és íratlan jogemlékek, jogbiztosító okmányok és a koronként változó jogélet sokféle történeti forrásanyagának feltárása, rendszerezése, és közkinccsé tétele stb. sorolható e törekvések körébe. A rendi-nemesi jogtudat szintjén álló 16-18. századi hazai gondolkodásban valójában ez a tudományos alapozást jelentő igény nem tudatosodott. Amit ez a szemlélet felhalmoz, esetenként összehord a történeti magyar jog emlékeiből, mindig a birtokos osztály egészének, ill. egyes csoportjainak érdekeit, törekvéseinek igazolását szolgálja. A késő-feudalizmus századaiban jobbára minden ilyen törekvés ősforrásának a régi magyar törvények gyűjteményét tekintették, amelynek nyomdai úton történt közreadása már a 16. század második felében megkezdődött. így a Zsámboki /Sambucus/ János humanista műveltségű udvari orvos által Bonfini történeti munkájának függelékeként, először 1581-ben kiadott magyar törvénygyűjteményről van szó, amit Mosoczi Zakariás, előbb váci, majd nyitrai püspök állított egybe, ill. az Ilosvay István egri préposttól származtatott gyűjteményt felhasználva készített. (Ld. Iványi Béla, Mosoczi Zakariás és a Magyar Corpus Juris keletkezése. Bp. 1926.) Nem kétséges, hogy ez a gyűjtőmunka eredetileg, sőt még az első kiadás után két évszázaddal később sem a tudomány igényeit szolgálta. Ugyanakkor a fokozatosan egyre megbízhatóbb forrásanyagot tartalmazó gyűjtemény végül is a kifejlett magyar jogtörténetírás eszközévé lett. Talán innen is fakadt számos megalapozatlan feltevés, amely a módszeres jogtörténet-tudomány eredőit immár a 16. század második feléig visszavetítette. Jobbára latens illúziók tapadtak a régi magyar törvények gyűjteményének első kiadásához. Különösen kifejeződik ez a kezdeteket feltáró Iványi Béla értékes kutatásainak epilógusában. A kritikai észrevétel nem csökkentheti azonban Iványi Béla idevágó kutatásainak erényeit, amiből sok egyéb közt a szinte jóformán ismeretlennek mondható Mosoczi életmű és a közel teljes biográfia tárult fel. Az eredetileg akadémiai székfoglaló értekezés közgondolkodásunk korabeli, türelmetlen nacionalizmusának befolyásától is mentes maradt és a szlovák származású Mosoczi rövidre szabott, küzdelmes életútját jól érzékeltette. Ugyanakkor innen fakadt az a vélelem is, hogy a „Magyar Corpus Juris"szal már a 16. század megajándékozta a magyar jogtörténetet. (Ld. Párniczky Mihály, Szentiványi Márton és a Corpus Juris Hungarici. Jogi professzorok emlékezete. Bp. 1935.) Ettől eltekintve a Mosoczi portré megalkotásával értékes tudománytörténeti ismeretek birtokába jutottunk. Iványi Béla feltárta a rövid, de annál mozgalmasabb életút szinte minden lényeges mozzanatát. Mosoczi szellemi életútjának ill. a magyar jogban szerzett jártasságának magyarázatát pedig a különböző bírói fórumok gyakorlatában nyert tapasztalatában látta. A Werbőczi által is keserűen tapasztalt jogbizonytalanság felismerése