Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)
A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Szádeczky-Kardoss Irma: A jogi szaknyelv történeti kutatási szerepe
tek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra, [való] emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék". íme tehát annak írásbeli bizonyítéka, hogy igenis volt régi rovásírásos írásbeliség Magyarországon, a Szent István előtti időben is. Igaz, elsősorban egyházi, vallásgyakorlási körre vonatkozik ez a rendelkezés, de ahol a(z új) vallásnak írásbelisége van, ott az (ugyancsak új) életviszonyokat szabályozó jognak is szükségszerűen alakul ki az írásbelisége: magán az írásbeliségi gyakorlaton belül, annak velejárójaként, akár ha a rovásírás használatával is. Nem állíthatjuk tehát teljes bizonyossággal, hogy a magyar kultúra és jogalkotás írásbelisége csak 1000 körül, Szent István királyságával kezdődött. Erre más, késóhbi dokumentumokból is következtethetünk. I. András királyunk például a „tihanyi alapítólevélben" így ír az írásbeliség hasznáról és praktikumáról: „Minthogy némely halandók elméjükben többnyire elgyöngülve, akár lustaság folytán, akár vétkes hanyagságból, s igen gyakran a világi dolgoknak hamarosan múló gondjai miatt is tudatlanul, mert nem emlékeztek rá, könnyelműen a feledésnek adták át, amit láttak és hallottak 9 , ezért a tudósok, bölcselők s atyáink igen sokan, tanácskozással, okossággal és iparkodásukkal rájöttek, hogy amit az emberi nem fiai helyesen elhatároztak, azt a mindig szorgalmas írnokok keze által betűk emlékezetére bízzák, nehogy annak avultsága folytán nyoma se maradjon a későbbi kor utódaiban. Minthogy tehát ezt ők hasznosnak és jónak látták, s hogy a jelenkori összes bölcsek is lássák ugyanazt még hasznosabbnak és kitűnőnek, ezért András, a legkeresztényebb jogarviselő, hatalmából folyó paranccsal elrendelte, hogy mindaz, ... /amit/... Szűz Máriának és Szent Ányos püspöknek és hitvallónak a Balaton fölött, a Tihany nevű helyen lévő egyházához adott, ezen ünnepélyes hártya tanúbizonyságába foglaltassék". Tehát I. András korában már a „tudósok, bölcselők és atyáink", tehát a régiek korának találmánya az írás szokása. Az atyák említése önmagában is a régiségbe vezeti vissza az írás gyakorlatát, különösen a tudósok és bölcselők korával összekapcsolva, majd a jelenkori összes bölcsekkel párhuzamba állítva. Ezek a gondolatok az írásbeliségnek a joggyakorlati hasznáról később több oklevélben is megismétlődnek, például Szent Lászlónak a pannonhalmi adományokat megerősítő oklevelében (1086.), és hasonlóan érvelt 1181-ben III. Béla is, amikor elrendelte, hogy az előtte „megvitatott bármilyen ügyet az írás bizonyságával erősítsenek meg" 10 . Nagyon valószínű tehát, hogy nemcsak a vallásgyakorlatnak, hanem a történeti ismereteknek és a jognak is megvolt a maga - gyakorlatilag szükséges írásbelisége, már a Szent István előtti, rovásírásos időszakban is. Itt azonban megáll a magyar jogi nyelv kutatásának közvetlenül az írásemlékekben böngésző lehetősége. Mert hiszen nincsenek ebből a korból fennmaradt írásemlékeink. És nincsenek magyar nyelvű írásemlékeink az államisáAz „amit láttak és hallottak" a korabeli tapasztaláson, emlékezeten, több generáció emlékezetén alapuló bizonyítási gyakorlatra utal. Kristó Gyula és Makk Ferenc fordítása, közzétéve a „III. Béla emlékezete" című könyvben. Itt a fordításhoz észrevételül annyi fűzhető, hogy az „ügy" korabeli jelentése, a mainál szűkebben, az eljárási tartalomra korlátozódott. Lásd ezt később bővebben.
