Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)
Takács Miklós: A 10-14. századi falvak régészeti feltárása a Kisalföldön
alá a Bakony északi és a Kisalföld déli peremének tagolt domborzatát településtörténeti szempontból Torma István 173 - egy sajnos szintén kiadatlanul maradt tanulmányában! Elemzésének végeredménye, hogy az Árpád-korban a Bakony lankásabb tájai és széles völgyei a síkvidékekhez hasonló lelőhelysűrűséget mutatnak. Ez pedig igen jól alátámasztható az újabban elvégzett kajárpéci , terepbejárások segítségével. Végeredményként tehát leszűrhető egy olyan következtetés, hogy a Kisalföld déli részén a domborzat illetve a vízrajz apróbb eltérései okozta kisebb természetföldrajzi eltérések egyáltalán nem, vagy csak alig befolyásolták a lelőhelysűrűséget. Sőt, e következtetés megbízhatóságát még az is növeli, hogy azon esetekben, amikor jóval kisebb vagy nagyobb a lelőhelyek száma az „átlagértéknél" - vagyis az egy-egy mai falu határába eső 5-10 középkori telephelynél - ez általában nem a természetföldrajzi adottságok következménye. Hanem sokkal inkább annak, mekkora a mai település határának nagysága. Mivel a fenti „átlagérték" igen magasnak tűnhet, nem felesleges ismételten utalni arra: az Árpád- vagy Anjou-kori lelőhelyek sűrűsége egyáltalán nem azonos a településhálózat sűrűségével. 175 Ugyanis a Kisalföldön sem általános az, hogy egy-egy középkori telephelynek állandó legyen lakottsága a 10. századtól a török hódoltságig vagy az újkorig. így az is könnyen elképzelhető, hogy az egyetlen mai település határába eső, több szomszédos lelőhely csak egy és ugyanazon falu ciklikus mozgásának 176 a régészeti vetülete, különösen a 13. század előtt. E feltevés pedig jól egyeztethető az Árpád-kor agrártörténészeinek azon vélekedésével 1 , amely szerint a kezes áilatok tartása révén „megtrágyázott" faluhelyeket lakóik időszakosan elhagyták, hogy - talajukat feltörve - szántóként hasznosíthassák. A különböző lelőhelyek bejárása során gyűjtött kerámia mennyisége azonban arra utal, hogy e településelmozdulások nemigen folyhattak éves gyakorisággal. Visszatérve a tudománytörténethez: a pápai és esztergomi járás területén túl még a FertŐ-tó 178 délkeleti partjainál tanulmányozható a felszíni nyomok alapján az Árpád-kori településhálózat. Ez utóbbi munkálatokról pedig - anélkül, hogy az anekdotába illő részletekben elmerülnék - annyit mindenképp érdemes megemlíteni, hogy Mihály Péter oly módon tudott bejutni erre az 1989-ig hermetikusan lezárt területre, hogy katonai szolgálata idején, határőrként gyűjtötte a középkori településekre utaló felszíni nyomokat. 79 A konkrét településtörténeti eredményeken túl vizsgálódásainak egy „nemzetközi" aspektusa is van: ő ugyanis olyan faluhelyeket is meg tudott figyelni, amelyek átnyúltak a 20. századi államhatár osztrák oldalára. Egészen bizonyos tehát, hogy a Fertőzug osztrák részein is megvannak ama felszíni nyomok, amelyek magukban rejtik a leendő telepásatások lehetőségét. Összefoglalva a fentebb elmondottakat: a falukutatás magyarországi szakembereinek csekély érdeklődése a Kisalföld déli része iránt elsődlegesen nem a faluásatások hiányára, hanem a közlés rendszeres elmaradására vezethető vissza. Ennek következménye, hogy e sorok szerzőjének 1993-as kandidátusi értekezé-
