Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)

ÉLETUTAK, ÉLETMŰVEK - Nagy Péter: Őrizzük meg hagyományainkat! Interjú a Interjú a 75 éves Barsi Ernővel

Vonósnégyes mélyhegedűse, aki Ausztráliától Japánon át Amerikáig járja a világot és aratja sikereit. E néhány példából is világosan látszik, hogy milyen sok tehetségünk kallódik el, ha nem látjuk meg a bennük szunnyadó képességet és nem teszünk meg mindent annak kibontása érdekében. - 1946-ban végezte a zeneakadémiát, '47-ben jött Győrbe, s '48-ban kötött házasságot feleségével, akit zeneiskolai növendékek egész sora Ida néniként ismer. '49-ben alakította meg a zeneoktatói munkaközösséget, miután azzal a hálátlan feladattal bízták meg, hogy számolja föl a magán-zeneoktatást Győrben és környékén. - Ebben az időszakban volt a célja az akkori vezetésnek, hogy a magántulajdont államosítsa, s általában minden magánpraxist megszüntessen, állami irányítás alá vonjon. Ez nemcsak a mezőgazdaságra, iparra, kereskedelemre vonatkozott, hanem a szellemi tevékenységekre, így a zeneoktatásra is. Ezt a nehéz feladatot Győrött - mint fiatal tanárra - rám osztották ki. Ilyen megbízatás elől kitérni nem volt tanácsos. Ellenben jól tudtam, hogy nem a rendelkezésektől függ elsősorban az, hogy mi lesz a következményük, hanem igen sok múlik azon az emberen, aki megpróbálja azt végrehajtani. Nincs olyan rossz dolog a világon, amiből ne lehetne valami jót is kihozni, sorra felkerestem hát azokat a tanárokat, tanárnőket, akik addig magánórák adásából éltek, s már azért is el voltak keseredve, hogy az akkor szinte ingyenes állami zeneoktatás elvette tőlük a tanítványokat. Megnyugtattam őket, hogy nem a kenyerüket akarjuk elvenni, sőt, jobban fogjuk biztosítani, sőt akinek nincs diplomája, biztosítunk számára lehetőséget a zeneoktatói működési engedély megszerzéséhez. Ez így is történt. Hogyan szereztem az első növendékeket a Zenepedagógus Munkacsoportnak (későbbi nevén Zeneoktatói Munkaközösségnek)? Ezerkilencszáznegyvenkilenc szeptemberében az Állami Zenekonzervatórium felvételi vizsgája után nem engedtem kiírni a hirdető táblára a fel nem vettek névsorát, hanem azt írattam ez elé a névsor elé, hogy „felvettek a Zenepedagógus Munkacsoport zeneiskolájába." Mindenki meg volt nyugodva, s szépen beíratta a gyerekét oda, ahova a felvétele szólt. Jutott aztán belőlük minden tanárnak. Kaptunk a konzervatóriumtól termet is a csoportos órák lebonyolítására, a hangszeres oktatást pedig többnyire mindenki a saját lakásán oldotta meg. Félévkor, év végén vizsgáztattunk, bizonyítványt is adtunk. S év közben is felhasználtam minden eszközt annak érdekében, hogy ennek az új „zeneiskolának" a tekintélyét, jó hírét növeljem. Például nemcsak növendékhangversenyeket, hanem a növendékek és szülők számára zenedélutánokat rendeztünk, ahol konzervatóriurni kollégáim közreműködésével Bach, Mozart, Beethoven, Muszorgszkij, Bartók és Kodály műveit népszerűsítettük. Magam is vállaltam tanítványokat néhány konzervatóriumi tanártársammal együtt a munkacsoportban, hogy minél több jó növendéket tudjunk felmutatni. Sőt munkánkat hamarosan falukra is kiterjesztettük. Talán elsőként az országban falun, a Győrhöz nem is olyan közel fekvő Mosonszentjánoson szerveztem zeneoktatást, ahová a konzervatórium magasabb osztályait végző növendékekből toboroztam oktatókat, ők pedagógiai gyakor-