Emlékkötet Győr szabad királyi városi jogállásának 250 éves jubileumára - Győri Tanulmányok 13/1993 (Győr, 1995)
Tanulmányok - Z. Szabó László: A győri irodalom kistükre (részlet)
babonás hiszékenység és a nagyravágyás leleplező darabja volt, miként ezt a mű summája is megfogalmazta: Tornyos Péter, bált indít, reá költi mindenit; nem sajnálja, csak tessék az uraknak a játék. Maskarát ád s maga is felöltözik, ha veszt is. Nem sajnálja, csak tessék az uraknak a játék. Nagy konyhát ül, farsangol, koldussá lesz és táncol. Nem sajnálja, csak tessék az uraknak a játék. A darabban megjelenő úrhatnám polgár pórul jár, s miközben a nemességet majmolja, elveszti mindenét. Mintha a nép vágyát fogalmazná meg a korabeli szerző. A gazdagok elleni támadás Európa-szerte ismert és divatos válfajával találkozhattunk „a győri teátrumban" — akárcsak a sokkal fejlettebb moliére-i színpadon Franciaországban. De nemcsak ez a szellemi pezsgés vonzotta a városba az írókat, hanem elsősorban az itt működő Streibig-nyomda, ennek jó híre és szép munkája. Ezzel a szándékkal: a régi és az új magyar irodalom sorozatban történő kidásának gondolatával érkezett Győrbe 1784 tavaszán Révai Miklós. Egyik levelében így fogalmazta meg célját: „I hol én vagyok az, aki a Magyar Vers Gyűjteményben fáradozom. Bízom a Hazában: Bízom mind azokban, kik magyar anyanyelvünknek álomba indult ál lapot ját fájlalván, fel serkennek már és forróbb igyekezettel kezdik azt virágzóbb színre hozni. Ezek meg nem fogják tőlem tagadni segédei möket. " Költeményes Gyűjteményében Faludi verseit ígérte elsőnek, de meg akarta jelentetni Rimayt, Beniczkyt, Balassit, Gyöngyösit, Zrínyit és a kortársak munkáit is. Vállalkozását elsősorban az a baráti kör támogatta, amelyik körülötte kialakult. Sokan tartoztak ide, de csak írótársait említsük: Rájnis Jószefel, Fabchich Józsefet, Nagy Jánost, Ráth Mátyást. Legközelebbi kapcsolat Rájnissal alakult ki. Érthetően. Hiszen azonos kölői szándék vezette mindkettőt: a deákos iskola megszilárdítása a magyar költészetben. Révai költői célját az iskola harmadik tagjához, Baróti Szabó Dávidhoz írt episztolájában így fogalmazta meg:
