Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)
VÁLOGATÁS A SZÍNHÁZZAL KAPCSOLATOS FORRÁSOKBÓL; JELENTÉSEK, ISMERTETÉSEK, SZÍNIKRITIKÁK, MŰBÍRÁLATOK:
14. Blaha Lujza művészetét méltató írás a Győri Hírlap 1903. március 6-i számában, felelevenítve győri fellépéseit is Blaháné Mikor a magyar nemzeti géniuszról esik szó, önkénytelenül e három név ötlik eszembe: Petőfi, Jókai, Blaháné. Mind a három alaknak egyénisége egyetlen és páratlan a maga nemében. Mind a három lelkesít, buzdít, tanít és gyönyörködtet. E a hatalmas triásznak egyik tagja ma d. e. 'A 12-kor érkezik Győrré. Eljön közénk, hogy művészetének elkophataüan, aranyos ragyogásával újra elkápráztasson, szíveinket ismét meghódítsa. Örökifjú kedélye, üde zománcú hangja, szíveket megvevő játéka és delejes tekintete, íme arzenáljának ellenállhatatlan fegyverei, melyek nyomában csak föltétien megadásnak és meghódolásnak van helye. Blaháné. — Isten kegyelméből első és egyetlen — Magyarország legnépszerűbb asszonya. Ezt a pozícióját már egy pár évtized óta kizárólagosan bírja, dacára minden versengésnek és dacára a divat egyes eltévelyedéseinek. És mi az oka ennek a korládan egyeduralkodásnak? Az, hogy Blahánéban a szép, a jó és az igaz bámulatos harmóniában egyesül. E hármas alapon épült fel és nyugszik biztosan az ő művészete. Azaz, hogy nem nyugszik. Az ő temperamentuma azt az állapotot nem ismeri, nem fogadja el. Kiolthatatlan tűzzel él és lobog szívében lelkesedése és hűsége a magyar színmű és a magyar dal iránt, melytől soha a külföldi kedvéért egy pillanatig sem tántorodott el... Emlékeim visszakalandoznak a nyolcvanas évek kezdete felé: a Népszínház virágzási korszakába. Nem kisebb ember volt akkor annak a fiatal intézetnek igazgatója, mint Rákosi Jenő, a ki a népszínművek kultiválását tűzte ki feladatául. De az a sok selejtes darab hatástalanul tűnt volna el a feledés homályába, ha a „nemzet csalogánya” meg nem szólaltatja az ő bűvös-bájos dalait. Kezdő jogász koromban ott szorongtam valahol egy igen „magas rangú” erkély valamelyik zugában, alig láttam valamit a színpadból, de hallottam, a mikor a díva édes-fájóan elzokogta: „Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele”. És elfeledtem, hogy ügyvédi pályára készülök, a hol a szív könnyen nélkülözhető kellék és a gyönyörtől, meg a boldogságtól versenyt könnyeztem szomszédjaimmal. Hát még a mikor Blaháné egyszer csak beteg lett. Az egész ország feszült szívszorongással kísérte az orvosi bulletineket. És a gondviselés kegyesen végzett. Blaháné jobban lett. Betegsége után a „Sárga Csikó”a-ban lépett föl először, melyben Bakaj Erzsiké egyik legjobb szerepe. Az egész főváros apraja nagyja díszben jelent meg erre az ünnepi előadásra. A művésznő bokorugrós szoknyájában e szavakkal szalad a színpadra: „Most jövök a halál torkából”. Azt a jelentet, mely erre következett, leírni nem lehet. Az egész közönség, mint egy ember felállott, kendőit lobogtatta, tapsolt, éljenzett, sírt, kacagott. Ez már nemcsak a hálás publikum ovációja volt, megnyilatkozása volt ez annak a szívbeli összeköttetésnek, mely minden magyar embert hozzáfűzi a mi nemzeti nagy művésznőnkhöz. Ezt a mi városunkat és az ő jó közönségét egyébiránt kellemes emlékei közé foglalta illusztris vendégünk. Hiszen innen indult a művészpályára. Első kritikusa a Kis Kölesi Lujzának feledhetetlen emlékű nagyunk, Kovács Pál dr. volt. 283
