Varga József: A győri tanítőképzés az első világháború árnyékában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 17/2015 (Győr, 2015)
A győri tanítóképzés helyzete a háború kitörésekor
jA győri tanítóképzés helyzete a háború ki tőré s e kor seny végén a tanfolyam résztvevői és az iskolavezetés is megköszönte a „növendékek katonai képzését végző” katonák lelkiismeretes munkáját.40 De a fenti lövésztanfolyam ellenére sem a katonásdi volt a jellemző a tanítóképző életét meghatározó szellemiségre, sokkal inkább az az 1914. május 18. napján rendezett békeünnep, melyet az I. Hágai Nemzetközi Békekonferencia (1899) megnyitásának 15. évfordulóján tartottak. E nap délelőttjén, 11 órakor összegyűltek az épület úgynevezett zenetermében, és a jól szervezett, színvonalas műsor keretében a növendékek elragadtatással hallgatták dr. Aistleiter József tanár úr hatásos beszédét a békemozgalmak jelentőségéről. A képzőhöz szervesen kapcsolódó gyakorlóiskola — hasonlóan a tanítónőképzőjéhez — osztadan, hat évfolyamú elemi iskola volt.41 Ide csak római katolikus fiúkat vettek fel, az 1913/14. tanévben szám szerint 33 főt, akikből 3 fő magántanuló volt. Itt a katolikus elemi iskolák számára kiadott, s a püspöki kar által jóváhagyott tanításterv és utasítások alapján folyt a tam'tás az egyeden osztályban.42 Azonban hogy a növendékek a részben osztott iskola jellemzőivel is ismerkedhessenek, kedden délutánonként 2 és 3 óra között (amíg az első két évfolyam kisdiákjainak „hittani szemléző" órája volt), a többi gyakorlós egy másik teremben kézimunkázott, majd 3-tól 4-ig a kisebbeknek volt kézimunka órájuk, míg a többieknek olvasás órát tartottak. A képzős növendékek így valóban láthatták a részben osztott csoportok tanításának, vezetésének gyakorlatát is. Egyébként az ő gyakorlati képzésük szintén négy évfolyamon keresztül végzett megfigyelésekből (tanórai hospitálások, mintatanításokon való részvétel, óraközi szünetekben végzett megfigyelések), valamint III. és IV. évfolyamos korukban tartott egyre nagyobb arányú tanítási gyakorlatok (próbatanítások) formájában zajlott (melyeket alapos előkészítés előzött meg és elemzés követett). Annyi eltérés azonban volt a két képző között, hogy amíg az állami tanítónőképzőben erőteljesebben kimutatható a képző egyes szaktanárainak, továbbá a pedagógiai tárgyakat oktatóknak és a gyakorlóiskolai nevelőnek az igazgatónő által koordinált napi, szoros munkakapcsolata, addig a fiú képezdében a gyakorlati oktatás egészéért (a koordinálásért is) felelős személy egyértelműen a gyakorlóiskola tanítója, Öveges Kálmán volt.43 A háborút megelőző tanév végén a katolikus tanítóképzőben az osztály- és befejező képesítővizsgálatok rendben, a minisztérium 1911. márc. 13-án kiadott 30.000 sz. szabályzata alapján zárultak dr. Zalka Kászló püspöki biztos, kanonok elnöklete alatt, dr. Giessmin Sándor pápai praelatus, országgyűlési képviselő, Szent István Társulati alelnök miniszteri biztosként való jelenléte mellett. Az osztályképesítő vizsgák közül a II. évfolyamosoké június 15-én volt (egyetemes történelemből és egyetemes földrajzból); a III. évfolyamosoké június 16-án (természetrajzból és kémiából). E vizsgák jellegük szerint hasonlóak voltak a sokak által még ismert főiskolai és egyetemi szigorlatokhoz. A IV. 40 Jakab 1914:38. 41 23. kép. 42 Jakab 1914:24. 43 24. kép. 23