Barna Attila: Lőcsei Fehér Asszony. Legenda és valóság - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 16/2014 (Győr, 2014)

Forrásközlés - ,,a’ ki vermet ásott más bötsületes embereknek maga esett belé” - Korponai Jánosné peres iratainak másolatai a Ráday levéltárban

Forrásközlés azonnal választ hoz, bejelentvén eö Felségének, azt adta ke­gyelmesen válaszúi, azt az dolgot megizeni Gróf Stella Uram­nak, és én oda mennyek, 's adjam eö Excellnak az copiált leve­leket, és bőven beszéljem meg, micsoda dolog legyen, az kit ö fsége előtt akartam proponálni, á mint is alázatosan engedel­meskedvén az parancsolatnak, másnap Smidek Urammal Stella Úr maga eleibe hivatván Ode még mindenekelötte eö Exjához mentem, nyúgodtam meg illyen gondolattal, hogy mivel már az levelek hamuvá lettek, nem lészen én nékem galibám azoknak megégetéséért, talán csak jól leszen részemre, és ki nem fog tudódni, ’s újabban nem lesz é jobb mondani? mint Pálfy Uram­nak eö Excellnak először, hogy Generalis Viard Uramnak írna, ha azokat vette é? vagy nem? eö Excellentiája fogja irnya nem látta, se nem vette, nem leszen é nekem azt jó mondani, talán az posták keze között téveledett el, részemre jónak tetszvén ezen magamnak adott tanácsO mindgyárt tett kérdést Smidek Uram­hoz, micsoda levelek legyenek azok, kiket kezéhez akarok ad­ni? eö Nsga azt felelte, nem tudja kitől valók, azt eö Nsga ne­kem megmondván feleltem arra, á kit eö Excellentiája tolmács­nak állít, annak megmondom.volt é mellett is bent Gróf Kóháry Uram eö Excell annak az dolognak tolmácsolása iránt, de mivel az dolog írást kívánt, eö Excell pedig nem irhát, azt találánk Smidek Uram legyen; azután megjelentvén az dolgot legszükségesebnek ítélő beszéddel mindeneket megjelentettem, de azt semiképen meg nem mertem jelenteni, hogy az leveleket megégettem, csak á mint fölleb mondám Viard Uramnak küldöt­tem, azon leveleket pedig, mellyeket én Gróf Stella Uramnak adtam, azokat Smidek Uram kezéhez adta eö Excell, hogy azo­kat Deákra fordítsa, ’s azt végben vivén, vigye eö Exja kezéhez, á mint is híven eljárt á dologban á mint értettem Pálfy Uramnál maga szóllott kegyelmes Urunk eö fsége eö Excellentiájának, micsoda magyar Asszony valami leveleket Generalis Viardnak küldött, hogy vagyon az kezünkhöz nem jön? lejővén az udvartúl 48-

Next

/
Thumbnails
Contents