Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)
NAPLÓ, VISSZAEMLÉKEZÉSEK
élt velünk a mentőállomás vezetője, tűzoltók, sofőrök, akik a megyei eminenseket szállították. A menekültek kaptak élelmiszerjegyet, amire vajat, kenyeret vásárolhattak. Emlékszem, 37 pfennig volt 1 kg kenyér, de mi mindig 1 márkát adtunk a boltosnak, így sikerült lekenyerezni, és néha jegy nélkül is kaptunk kenyeret. A magyar asszonyok rendeztek be konyhát, ahol mindennap egy tál ételt, hús nélküli főzeléket kaptunk. Csak tengtünk, lengtünk egész nap. Munkalehetőség a fakivágásnál volt, ahol vagy fát termeltünk ki, vagy fát hasogattunk. Nagy volt a férfihiány, így csak német asszonyok dolgoztak jobbára, tehát elkelt a férfikéz. Ezeken a napokon, itt a munkahelyen ebédeltünk. Egy alkalommal amerikai repülőgépek nagy söröskocsit támadtak, megsorozták, és az egyik nagy muraközi ló elpusztult. A helyi fiatalok mutatták meg, mely részei élvezetesek. Kivettük a máját, egy-kéz ízletes húsdarabot és ebből fenségesen lakmároztunk. A kolóniának tudtommal vezetője nem volt, baráti társaságok alakultak, azok voltak együtt. Volt élelmiszerjegyünk (Lebensmittelkarte), amire egy tányér főzeléket (lencsét) kaptunk hús nélkül. Ez nagyon kevés volt, hogy ezt feljavítsuk, dolgoznunk kellett mellette. Én és sokan mások az erdőben, fakitermelésen találtunk munkát. Karsay Árpáddal egy szobában laktam, a polgármester nővel volt, de ez csak vadházasság lehetett. Egy elkerített rész volt számukra a lakhely. Zárkózott ember lévén nem nagyon beszélgetett senkivel. Egyik alkalommal, amikor egy (vélhetőleg) bányász, tetővel fertőzött meg bennünket, a fogadó aljában levő kazánban tüzet raktunk, hogy a ruháinkat kifőzzük. T. Tiborral együtt próbáltunk így a hívadan kísérőinktől megszabadulni. Be is gyújtottunk. A kazán azonban nem akart égni, a kémény nagyon füstölt. Kivettük a kazáncsövet a kémény nyílásánál és találtunk egy derékszíját pisztolytáskával, pisztollyal. Emiatt nem szeleit a kémény. Ismerve a lakótársakat, csak arra tudtunk gondolni, hogy a volt polgármester rejtette oda a fegyvert. T. Tibor magához vette. Kettejük „ágya” — többekkel együtt — a táncterem színpadán volt. Tibor oda rejtette el a pisztolyt. Még egy élmény a polgármesterről. Még győri tartózkodásunk idején ő volt az, aki revolverrel fenyegette a tűzoltókat, miszerint majd ő megmutatja, hogy minden tűzoltó kimegy Németországba. Mivel tudtam harmonikázni, viszonylag népszerű lettem a német fiatalok körében, így volt néhány kellemes esténk. Az amerikai megszállás után történt, hogy egyik nap amerikai autó jött Irlbachba, és kereste a harmonikázni tudó fiút. A szovjetek által fenntartott kórházba vittek, ahol a sebesülteknek kellett játszanom. Mindegyik győztes nagyhatalom, amerikai, angol, francia, szovjet képviseltette magát. Nagyon féltem, mert egyik nemzet himnuszát sem ismertem, de nem volt semmi baj, azt játszottam, amit tudtam. Olyan sűrűn kínálgattak közben vodkával, hogy bizony a végén gondjaim voltak az egyenes járással. Az amerikaiak felhívást tettek közzé novemberben, hogy hazaszállítják azokat, akik haza akarnak jönni. 10-15-en jelentkeztünk. Vonaton hoztak bennünket. Linznél léptünk be az orosz zónába, ahol jelentkezni kellett egy szovjet tisztnél, az oroszok nem- 170-
