Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)
NAPLÓ, VISSZAEMLÉKEZÉSEK
tudtak bántani bennünket, mert amerikai fegyveres katonák kísértek bennünket. Egy hétig tartott az utazás haza. Érdekes, hogy a családban sok mozdonyvezető volt és a vonatot éppen a keresztapám hozta haza. Komáromba érkeztünk az igazoló bizottság elé, ahol mint leventének nem volt gondom az igazolást megkapni. A többiek március környékén jöttek haza. TIZENÉVESKÉNT A CSALÁDJÁVAL, A MÁSODIK MENEKÜLTVONATTAL IRLBACHBA TÁVOZOTT FIÚ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 2012-BŐL Szüleimmel január 14-én szálltunk Győrben vonatra. A szülők négy fiúgyermeküket vitték magukkal. A két idősebb fiú leventeként vonultak be katonának és a háború végén a hadifogságból szabadulva csak augusztusban csatlakoztak a családhoz, akkor már Irlbachban. Az utazás nem volt könnyű, körülbelül hat napig tartott. Űtközben a vonatnak többször meg kellett állnia a repülőgép támadások miatt. A vonat haladását rendkívül akadályozta a vasúti pályák katonai szerelvények miatti túlzsúfoltsága, illetve a mozdony szén és vízszükséglete. Egész úton úgy éreztük, a mi szerelvényünk nyűg volt a vasutasok számára. Könyörögni és sorban állni kellett, hogy kapjunk szenet. Induláskor először úgy gondoltuk Regensburgban kapunk menedéket, de Regensburgból visszafelé kellett elindulni. Magunknak illetve vezetőinknek kellett keresni egy helyet, ahol befogadtak bennünket, Regensburg városát ugyanis éppen bombatámadás érte. Straßkirchen volt ez a település, ahol végül is nem utasítottak bennünket vissza. Straßkirchen és a közeli (a mi vonatunkat az utóbbi) Irlbach fogadta be a magyar menekült vonatok utasait. Több helyen laktunk a három év kint tartózkodás alatt. Az első éjszakát istállóban kellett eltöltenünk. Majd első „lakásunk” a „Kari” vendéglő előtti téren lévő hentesüzlet hűtőkamrája feletti szoba volt. Az amerikai csapatok bevonulása után költöztünk az uradalom végén található erdészlak egy szobájába. Utolsó irlbachi lakhelyünk a sörgyár padlásterében kialakított szolgálati lakás volt. Nagyon kevés munkahely volt a környéken. Az uradalomban kaptak mezőgazdasági munkát néhányan. Ugyancsak az uradalom erdejében volt lehetőség favágói munkára. A háború vége után az amerikaiaknál konyhai munka lehetősége bővítette még a szegényes kínálatot. Nagyon fontos pénzkereseti lehetőség rejlett azonban a feketekereskedelemben. A meglévő értékek eladásából megszerzett pénzt aztán az élelem pótiására kellett költeni. Ételt jegyre naponta nagyon kis mennyiséget kaptunk. Hetente egyszer jutott hús az asztalra. Sör mindig volt, ennek a sörnek nagyon kicsi volt az alkohol tartalma. Min-171 -