Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)
NAPLÓ, VISSZAEMLÉKEZÉSEK
VISSZAEMLÉKEZÉS AZ OSTROMOT MEGELŐZŐ KITELEPÜLÉSÉRE, IRLBACHI TARTÓZKODÁSÁRA, AZ EGYKORI LEVENTE MAI EMLÉKKÉPEI ALAPJÁN A tanítóképző 3. osztályában kellett befejeznem a tanulást, mert szünetelt az iskola. Az 1944. évi decemberi levente bevonulást nagyon érdekes esemény miatt kerültem el. A leventeriadó december 29-re volt meghirdetve. A leventeotthonba menet, utam a tűzoltóság mellett vitt el, amikor az ismerős Schulz bácsi, aki régi tűzoltó múlttal rendelkezett, megszólított. A kérdésére, hová megyek, magyaráztam el, hogy valószínűleg a közeli napokban Németország felé fogok masírozni, többi levente társammal együtt. — Van egy megoldás, hogy itthon maradjál, — mondta mosolyogva. — Mi lehetne az az esély? — kérdeztem kíváncsian. — Na, lépj ide fel a trepnire! Kételkedés nélkül léptem fel mellé a rakodóra. — Na, most már tűzoltó vagy, nem kell bevonulnod a leventékkel, így kaptam három hónap haladékot a németországi kitelepítésre. A Festő utcai légoltalmi tűzoltóságon voltam levente a továbbiakban és 18 évesen márciusban egy nyitott tűzoltókocsival mentem ki Németországba. Márciusban jelentek meg a kiürítési plakátok az utcákon, és mint leventének mennem kellett. A révfalui híd melletti csónakházban volt a gyülekező. Egy személyautóval mentünk négyen tűzoltók, és honvédségi fecskendőt kötöttünk az autó után, illetve vittünk egy hordó rumot. Ott kérdeztük a jelenlevő nyilast, mit fogunk enni az úton. A cinikus, nyegle válasz úgy hangzott. „Azt zabáljátok, amit magatokkal hoztok.” így mentünk az osztrák határig. A szülőktől kapott pénzt vittem magammal, amit aztán Németországban átváltottam és mintegy 1000 márkát kaptam, ami nagyon sok pénz volt akkoriban. Szerencsémre a falun élő sofőrünk Józsi bácsi nagyon értette a túlélési technikákat és irányított bennünket, hogyan lehet a zord időjárási körülményeket betegség nélkül túlélni. Például bármilyen hideg is volt, éjjel le kellett vetkőznünk, le a csizmával is, így az átnedvesedett ruha meg száradt a következő reggelre, nem fagytunk meg másnap. A határon aztán találkoztam T. Tibor tűzoltóval, aki kérdezte tőlem, hová megyek, és nem hagyta, hogy a régi társasággal menjek Németországba, hanem felvett a tűzoltó autója „trepnijére”, így velük utaztam tovább. Passaunál elfogyott a benzinünk, de szerencsére jöttek más tűzoltók Győrből és ők vontattak tovább. Ezek a tűzoltók az öszszeomlás utolsó napjaiban a polgármester parancsára a város tűzoltó autóival menekültek. Nekik meg volt szervezve a befogadó hely. Az irlbachi kolónia várta a csapatot. Irlbachban egy vendéglőben (Kari) laktunk. A második szinten volt egy nagy táncterem, ahol nők férfiak vegyesen aludtak. Itt mindenféle szervezet képviseltette magát, mentősök, tűzoltók, árva lányok, nyilasok, tetvesek és nem tetvesek laktak együtt. Itt- 169 -
