Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)

NAPLÓ, VISSZAEMLÉKEZÉSEK

1

elengedték. Mi erről természetesen semmit sem tudtunk. Ö gyalog indult el az ország felé.

Másnap az édesanyám vezetésével elértük a Lajta hegységet, a település nevére nem emlékszem már. Egy szimpatikus családnál kaptunk szállást éjszakára. Egy hónap után kisfiam Béla ennél a családnál kapott először tejet. Mindenkinek könnybe lábadt a szeme, hiszen minden korty után elvette a szájáról a poharat és azt mondta „jó, jó”. Bőséges vacsorát, reggelit kaptunk itt. Az osztrák szállásadónk járatlan utakra vezetett bennünket, hogy az orosz katonai vegzálásokat elkerülve érhessük el az országot.333 Estére Magyarországra érve a faluban azt javasolták, hogy ne szálljunk ott meg, mert a részeg szovjet katonák minden éjjel ott garázdálkodnak és elhurcolják az asszonyokat. Ezért az erdőben éjszakáztunk. Hatalmas eső zúdult ránk. Bélust el tudtam helyezni egy dombon, de én alám odafolyt a víz. Egész éjjel vízben feküdtem.

Ránk talált az erdőben azonban egy szökött magyar katona Ő átvette édesanyámtól a kocsis szerepét.

Másnap Csánigra értünk, édesapám unokaöccsénél találtunk menedéket. Április 13-án érkeztünk meg a biztonságot jelentő helyre. Harmadnapra ért oda édesapám, aki gyalog jött Bécsből Csánigra.334 (Biztos volt benne, hogy nem Győrbe megyünk.) Itt rokonoknál vártuk meg a helyzet viszonylagos normalizálódását.

Szeptember 15-én értünk vissza Győrbe.335 Bár a házból az oroszok minden mozdíthatót elvittek, az üres szobák ellenére mégis óriási meglepetésben volt részünk. Győri iparosok anélkül, hogy valamit megbeszéltünk volna, megjavították a tetőt, beüvegezték az ablakokat, megjavították az ereszt. Grábits bácsi, akinek édesapám mindig sok katonai megrendelést adott, és a család barátja volt, távollétünkben szervezte meg a ház lakhatóvá tételét. Grábits bácsi nevét soha nem felejtem el, a bádogos mestert, aki emberségből, összefogásból mintát adott egész életemre.

A házat a németek kivonulása után változatlanul Vargáék lakták. Ildikó lányom születése után valamikor novemberben költöztek el, amikor már férjem is hazajött az amerikai fogságból.

333 A felséges ellátást és a hazavezető út megmutatását 10 kg cukorral köszöntük meg. Hihetetlen nagy kincs volt ez akkor. A cukor nem a hadtáp ellátmányából származott. Édesapám, „saját készletét” hozta magával. A saját készletnek is regényes a története. A Baross úton fuszerüzlettel rendelkező Landler bácsinak édesapám nagyon jó kuncsaftja volt. Ami előtt a zsidókat gettóba zárták, Ländler bácsi azt mondta édesapámnak — sok értékes élelmiszert összekészítve — ezt vigye haza alhadnagy úr, legalább olyan kezekbe kerüljön, akiket megbecsültem egész életemben. Ländler bácsi „hagyatéka” még hosszú ideig segített rajtunk az ínséges időkben.

334 Édesapám a házhoz érve, ahelyett hogy berohant volna, az unokáját szólongatta. „Bélus, Bélus” ez volt a számára akkor is a legfontosabb, hogy a legkisebb átvészelte-e a borzalmas élményt.

335 Szeptember 18-án született meg lányom Ildikó.- 168-