Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)

NAPLÓ, VISSZAEMLÉKEZÉSEK

Keserves út után érkeztünk meg Wolfrathausenbe, ahol az újra nekieredő esőben szállás után néztünk. Nagyon sok a magyar katona és rendőr Itt találkoztunk először győri ismerősökkel, akik az összeomláskor jöttek Németországba. (Réty, és Bíró) Itt éjjeleztünk. Indulás, pár km-re utánunk jön a front! És tombol a csata.

1945. 04. 29.

Nagyon lassan megyünk, a csata közvedenül mögöttünk tombol. A nácik ellenállása egyre lanyhul. Talán csak még egy-két nap és vége! Nagyon halkan kopog a vándorbot. Vajon hallják-e otthon? Istenem, van-e aki hazavár engem?! Szörnyű kín ez a bizonytalanság.

1945. 04. 30.

Wolfrathausenból Zauerlachon át érkeztünk meg a Grafingba. Nagyon sok a magyar és nagyon szomorú tapasztalatunk van a felsőgallai svábokkal. Az a tervünk, hogy itt megvárjuk a megszállást. Az idő nagyon rossz, esik a hó, valóságos tél van. A katonaság vonul vissza, egész éjszaka dübörgött a front A szálláscsinálás sikerült, elég jó helyet kaptunk, krumpli és tej van bőven.

1945. 05. 01.

A délelőtt a lakásunk elrendezésével telt el. 12 órakor befutott az amerikai páncélos ék. Simán minden harc nélkül. Hála Isten! Mert ha a felszerelésüket nézzük, harc esetén nem marad a faluból semmi. Hogy velünk mi lesz?! Azt nem tudom. Nagyon szeretnénk mind hazamenni. Érdekes megfigyelni, hogy minden társam arcáról eltűnt az eddig látott szorongó kifejezés, egyenlőre ülünk, és várunk.

1945. 05. 02.

Az idő javul, már nem esik a hó. Helyzetünk lényegesen megjavult, van cigaretta, cukor, konzerv. Kapjuk az itt lévő amerikai katonáktól. Közöttük nagyon sok a magyar fiú Csipke János, Bódog József.

Ezekkel nagyon sokat beszélgettünk. Nagyon érdekes dolgokat mondanak és egészen más egészséges gondolkodás, nem mint az eddig belénk nevelt német propaganda. Helyzetünk egész 6-áig nem változott. Nincs is mit írni, a napok egyhangú várakozásban és vágyakozásban telnek el. Csak már tudnánk valami biztosat, mert gyilkos valami ez így. Anyu nem kopog a vándorbot.

1945. 05. 06.

Vasárnap van, ülünk és várunk. Mindenki szeretne már hazamenni vagy tudni, hogy mi lesz velünk. Nagyon szomorú vagyok, szinte úgy érzem, hogy az egész eddigi átélt dolgok csak rossz álmok voltak. Vágyam már nincs semmi — vágyam nincs — minek gondolkodni?! Nagyon félek az éjszakától, mert jönnek az emlékek. Anyukám vajon láüak-e még téged? Hol vagy élsz-e, otthon vagy-e, mama, papa, Laci, anyámék. Hát nem rettenetes? Még rágondolni is? Nagyon sokat szenvedtem már, de semmi sem sok csak hazamehessek.- 151 -