Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)
NAPLÓ, VISSZAEMLÉKEZÉSEK
1945. 04. 25. Reggel fél öt óra. 12 magyar testvéremmel kezünkbe vettük a vándorbotot, hogy hazamenjünk a mi szép hazánkba. A jó Isten segítse meg a vállalkozásunkat Anyukám hallod, hogy kopog a vándorbot? Szörnyű ez a vándorlás, hátunkon megmaradt ruháink és megyünk előre mögöttünk, pedig jön a front, és egyre halljuk a brummogást. A német hadsereg utolsó erőfeszítése ez, de már látszik rajta a bomlás. A mai nap menetteljesítménye 35 km. Este más szállás hiányában, az erdőben aludtunk. Itt meg kell említenem, hogy az országutak tele vannak meglógott német és magyar katonákkal, akik napok óta vándorolnak. Ilyen csoportok között találtuk a leventék között egy szentiváni fiút Szőllő Sándort is, akit magunkhoz vettünk és így 13-an megyünk tovább. Istenem 17 éves gyerek, és egyedül bolyong idegen országban. Milyen szörnyű kálvária. Szegény Miki, ha ő is kijött. Szörnyű sorsuk van ezeknek a fiatal fiúknak! Mind az állatot dolgoztatják őket. Új fegyver, Hunyadi páncélos, ez csak a Göbbelsféle propagandában létezett. 1945. 04. 26. Utunk iránya München, Rosenheim, Salzburg, Graz, és itt át a magyar határon. Nagyon szép terv. A vándorbot közelebb kopog. Unterfaffenhofenban a vendéglő szénapadlásán aludtunk 28 km-es gyaloglás után. 1945. 04. 27. Tovább megyünk, nagyon hideg van, szél fúj. 20 km után érkeztünk München melletti Percha községbe. Egy gazdánál a pajtában kaptunk szállást. Nagyon szellős hely. A mai napon nagyon sok zsidót láttunk, akiket gyalog hajtanak valahova München mellé. Nagyon sok megszökik az éjszaka, minket is meglátogattak. Nem valami kellemes dolog (szóval majd többet). Reggelre nagyon hideg esőt kaptunk, nem is tudunk indulni, mert nagyon esik. Szomorúak vagyunk, és minden arcon látszik a rettegés, vajon mi lesz a vége? A front egyre közelebb zümmög, fortyog. Nem lehet szavakkal leírni milyen érzés hontalanul kenyér és fedél nélkül egy ilyen világégés közepén bolyongani azzal a tudattal, hogy talán soha haza nem jutunk. Szegény magyar nép akármerre lép, akármerre jár, az itala könny a kenyere sár (krumpli). 1945. 04. 28. llóra az eső szűnt, indulás lassan szitáló esőben. Hegynek nagyon nehezen megy a gyaloglás. Nagyon lehangolja az embert az út mentén látott hullák és elszórt felszerelési tárgyak, amit az erre hajtott foglyok dobáltak el. Nagyon szomorúan kell tapasztalni, hogy semmi becsülete nincs a nácik előtt az idehurcolt magyar munkásnak, (iskola)- 150-
