Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)

NAPLÓ, VISSZAEMLÉKEZÉSEK

11 napi kalandos utazás után megérkeztünk Regensburgba és a gyár összekötő irodájában írtam egy lapot, amit a Győrbe induló futárnak saját magam adtam a kezébe. Az úton is írtam, de nem hiszem, hogy ezeket megkapod.

Két napot töltöttem Regensburgban. A szállítmány továbbment és Regensburg után, amint kiindult a vonat, riadó, alacsony támadás a szerelvény ellen, kilövése mind a két mozdonynak, amik vitték a szállítmányt. Itt jegyzem meg, ez már nem volt újság, mert míg idáig jutottunk egyszer már maradtunk mozdony nélkül hasonló okból.

1945. II. 27.

E napon indultam munkahelyemre, illetve oda, ahol a családok vannak, ahova késő éjszaka szerencsésen meg is érkeztem. Ide azért kellett jönnöm, mert a magammal hozott poggyász a vagonban maradt, miután a vonat továbbment és a poggyászvagont nem volt idő felbontani. Nem tudtam váltani magamon a ruhát. 11 napos vagonutazás után, gondolhatod, hogy nem éppen éreztem jól magam.

Szóval megérkeztem és legnagyobb meglepetésemre nemcsak a mi embereink családját találtam itt, hanem azokat is, akiknek nem hoztam el a csomagjaikat (Stöszner, Földesi, Szabó Ica stb.)

Képzelheted mennyire bántott a dolog. Itt nagyon jól esett a fogadtatás én is és az embereink családjai nagyon — nagyon örültünk egymásnak. Elláttak minden jóval, ami volt. Minden, amit csak kívántam, Marcaliék tudod az a kövér asszony, akinek kisbabája van úgy fogadott, mintha csak hozzájuk tartoznék. Egyébként ők vitték a holmimat is tovább Neumarktból, amit hiánytalanul meg is kaptam.

Nem is fogom elfelejteni ennek a családnak soha, milyen jók és kedvesek voltak hozzám. Egy napot pihentem mosdás és alvás, utána indulás hajnalban Neustadt /Donau állomásról 28-án Ingolstadt-on át Rovenfeldbe a munkahelyre.

Képzelheted az én kevés, illetve semmi német tudásommal egyedül utazni nem tartozik a kellemes szórakozások közé, de tudod te is, ha én a sarokba vagyok szorítva, mindig ki tudtam vágni magam. Most is így volt — mindent tudtam — átszállás, vonat, indulási idő stb.

Nagyon szép az ilyen utazás, békevilágban és riadók nélkül, nem egyedül. No de ebbe bele kell nyugodni. 28-án délelőtt 11 -kor érkeztem meg Ingolstadtba és csak délután 6- kor indult a vonatom tovább rendeltetési helyemre Rohrenfelden át Bruckba.

Ez mind a kettő kis falucska és a mellette lévő erdőben volt a végcél.

Céltalan sétálás egy nagyon szép ó-német városban, nagyon sok itt a magyar katona és a sebesült, ami természetes. Rendszeresen fél kettőkor riadó és futás ki a városból. Jó messzire kifutottam vagy 6 km-t és véledenül pont arra az országúira jutottam, amelyik utam végcélja felé vezetett.

Ingolstadt és Rohrenfeld közötti távolság 18 km és én gondoltam mire a riadó elmúlik meg is érkezem az utam végcéljához és szép lassan sétálva délután 5-órára meg is érkeztem munkatársaim közé, akik kitörő örömmel fogadtak.

Itt a dzsungel közepén éltek, és én nem győztem válaszolni a hozzám intézett kérdésekre. Nagyon megható volt mikor lakószobánkba beléptem és rámutattak egy üresen- 146-