Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 44/2022 (Győr, 2022)
Tanulmányok - Bagi Zoltán Péter: Ferdinand Graf von Hardegg győri Obrist mindennapjai
Ferdinand Graf von Hardegg győri Obrist mindennapjai Majd két hónapot kellett azonban várni arra, hogy Thurn és Königsberg megkapja a kinevezését (Bestallung) II. Rudolftól.80 A gróf még 1593 márciusának végén lezárta a tárgyalásokat.81 A bécsi Udvari Haditanács ezért április 3-án elrendelte, hogy Hardegg minél hamarabb tartsa meg a mustrát és küldje meg a mustrajegyzéket. Emellett tájékoztatta őt, hogy rendelkeztek az első havi zsold kiutalásáról. Az ebből esetleg fennmaradó pénzből pedig egy Lehen kiosztására utasították a grófot.82 A bécsi Udvari Haditanács április 22-én küldte el a Bestallungot Prágába, ratifikálásra. Egyúttal pedig kérte a második havi zsold kifizetését is.83 A kinevezést végül a két Hauptmann nevére 1593. május 2-i dátummal állították ki,84 amit hat nappal később küldtek meg Prágába.85 Mint említettem, az udvar Hardegget bízta meg a Thurnnal és Königsberggel való tárgyalások lebonyolítására. A két Hauptmann-wA az alkudozás sem lehetett könnyű, ám a neheze csak most következett a gróf számára. Május elejére ugyanis minden készen állt a lovas lövészek további szolgálatára, kivéve a felfogadottak. A gróf 1593. április 22-én Bécsbe érkezett levelében beszámolt arról, hogy a lovasok megtagadták a megmustrálásukat. Ráadásul létszámuk is folyamatosan csökkent, hiszen fizetség nélkül a felfogadottak kezdték elhagyni a zászlót.86 Az Udvari Haditanács május 26-án ismét arról tájékoztatta az uralkodót, hogy megtagadták a mustrát, mivel keveselték a Lehemt a 2000 forint helyett jóváhagyott 1500 forintot.87 Emellett az Obrist kérte azt, hogy a lovasoknak a harmadik havi zsold kiutalásának elrendelését hagyja jóvá.88 Az Udvari Haditanács június végén - a szorító szükség miatt - újra elrendelte a 250 lovas lövész megmustrálását és így szolgálatba állítását.89 Ez a szándék sem ment azonban könnyedén végbe. Hardegg június 28-án újra kérte, hogy a lovasságnak egy havi zsoldot fizessenek ki.90 A következő napon jelentette, hogy megmustrálta őket, akik, amennyiben nem kapnak megfelelő fizetséget, nem akarnak tovább maradni.91 Az Udvari Haditanács július 22-én már arról tájékoztatta az uralkodót, hogy a zsoldosok a kifizetés és a Lehen elmaradása miatt el akarják hagyni a szolgálatot.92 Végül ígéretekkel és némi pénzzel sikerült a lovas lövészeket meggyőzni a további fegyverben maradásról. A haditanácsosok augusztus 7-én továbbították az Udvari Kamarának Hardegg levelét, amelyben a felfogadottaknak két és fél havi zsoldot kért.93 A kamarások utalványozására a hadi fizetőmester még ebben a hónapban átadott némi pénzt. A gróf ugyanis augusztus 21-én jelentette, hogy a kapott Lehent kiosztotta Thurn és Königsberg felfogadottjai kö80 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 115r No. 115. 81 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 115v No. 239. 82 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 116v No. 10. 83 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 12v No. 87. 84 ÖStA KA Best. 451/1593; Kelenik 1991. 104. 85 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 118r No. 27. 86 ÖStA KA HKR Prot. Exp. B. 190. föl.: 119v No. 66. 87 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 50rNo. 102.; ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 117vNo. 99. 88 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 15r No. 63. 89 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 118vNo.71.; ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 118vNo. 72. 90 ÖStA KA HKR Prot. Exp. B. 190. föl.: 121v No. 87. 91 ÖStA KA HKR Prot. Exp. B. 190. föl.: 122r No. 94. 92 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 21r No. 101. 93 ÖStA KA HKR Prot. Reg. B. 191. föl.: 53r No. 31. 17