Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 43/2021 (Győr, 2021)

Forrásközlések - Forrásközlések Bagi Zoltán Péter - Szovák Márton: Ruggerio Fabbarini leírása Győr 1594. évi ostromáról

BAGI ZOLTÁN PÉTER - SZOVÁK MÁRTON

így kiáltott: „Itália, Itália!” Korát meghazudtolva küzdött, két arkebúzgolyótól is megsérült, az egyik a gyeplős kezét találta el, a másik az oldalát, ami miatt halottnak vélték. Elvitték tehát ezt a két vezért a csatatérről kevés reménnyel, de mégis mindketten felépültek. így a mieink visszavonulásra kényszerültek, épp amikor megérkezett a gyalogság, amelyet don Giovanni de’ Medici és del Monte hívtak Győrből, velük egyesülve pedig még egyszer az állásokra vetették magukat. Otto dal Monte, az egyik ilyen kompánia kapitánya annyira előretört, hogy azzal nagy dicsőséget szerzett, és már el is foglalta az árkok nagy részét. Amikor azonban felismerte, hogy az ellenség hátrébb jól meg van erősítve és félhold alakban vonult vissza, szilárdan megállt, mert attól félt, hogy a magyarokat elsöprik, főleg, hogy a lovasság nem követte őket. Ezért ők is visszavonultak, habár olyan különös módon, hogy inkább menekülésnek, mint visszavonulásnak lehetett volna hívni.

[27] Erről beszélgetve a fejedelmek közt del Monte, akinek a bölcs véleményét szinte mindig mindenki elfogadta - ezért is tette őfelsége a haditanácsosává -, azt mondta, hogy még egyszer meg kellene kísérelni a kitörést, de nagyobb létszámú gyalogsággal és nagyobb rendben. így újból elküldték a gyalogosokat az erődítés ellen, de az eltelt idő hossza miatt azzal szembesültek, hogy a törökök újrarendeződtek és megsokszorozódtak, így nem sikerült volna az, amit az előző alkalommal csináltak. Habár jött a gyalogság, de annyira fáradtan és megfélemlítve és gyáván, amennyire csak lehetett. A lovasság soraiban Burgau őrgrófja olyan erővel és bátorsággal tört az árokra, hogy legyőzhetetlen és halhatatlan nevet szerzett. Ugyanis látván ezt a kavarodást és a nagy kárt, amelyet az ellenség tüzérsége és muskétásai okoztak, a mieink visszavonultak több mint száz lépést, és más különböző formációkban álltak fel.

[28] Miután a főherceget így lovon tanácskozni hívták, ebben a furcsa helyzetben úgy döntöttek, hogy kiürítik a szigetet és visszavonulnak a kisebb szigetre, amely a Rábca és a Duna között van a város mellett, és közben az árkokkal szemben nagy mennyiségű lovast hagynak, így lassan elkezdték visszaküldeni a felszereléseket, és a következő reggelen elküldték azt a szigetecske felé abban a reményben, hogy a város hídján át tudják szállítani, de a balsors úgy hozta, hogy összerogyott a híd a víz járása miatt, amely nagy áradásával egy, a folyón feljebb lehorgonyzott vízimalmot is tönkretett. Mivel középen leszakították a hidat a nyomakodással, végül úgy döntöttek, hogy Óvár felé vonulnak vissza. Útközben azonban elterjedt a híre, hogy az ellenség jön, elkezdték a szállítmányozók levágni a lovakról a kocsikat és rájuk ülve menekültek, így mindent hátrahagytak. Amit levágtak, azt a magyarok szerezték meg maguknak, és kifosztották a táborban maradt sok sátrat is, köztük don Virginio Orsiniét. A Rábcán túljutva [a szigetről kivont zsoldosok] arra gondoltak, hogy ott megállnak. Miután árulásról hallottak, a kilencezer német lovas, aki ott maradt, zúgolódni kezdett, hogy elmennek. Ezt meg is tették; nem akarták meghallgatni sem az érveket, sem a könyörgéseket, melyekkel szinte könnyezve fordult hozzájuk Burgau őrgrófja, don Giovanni úr és del Monte. Mivel lehetetlen volt megállítani őket, és így ezeket az urakat nagy életveszélyben hagyták, ők együtt úgy határoztak, hogy Ovár felé vonulnak vissza. A főherceg úgy gondolta, hogy ott újrarendezheti és megnövelheti a csapatait inkább, mint tovább fogyjanak, de minden a visszájára történt. Mert az összes zsoldos elkezdett szétszéledni, a maga védelmére ki azt felhozván, hogy a felszerelése az elveszett szállítmányban volt, ki a leszolgált időre hivatkozva, ki a fizetését követelte, így pedig lehetetlen volt visszatartani őket. Szászország hercege — aki kapitány volt — elsőként

166