Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 43/2021 (Győr, 2021)

Forrásközlések - Forrásközlések Bagi Zoltán Péter - Szovák Márton: Ruggerio Fabbarini leírása Győr 1594. évi ostromáról

RUGGERIO FABBARINI LEÍRÁSA GYŐR 1594. ÉVI OSTROMÁRÓL

[13] Mátyás főherceg igen megköszönte don Giovanni úrnak és del Monténak a bátorságot, amelyet tanúsítottak, de azt is megbeszélték, hogy így a sziget végétől négy mérföldre nagyobb veszély alakult ki, ugyanis nagyszámú török - akiknek a lovak farára rőzsekötegeket kötve kellett átkelniük, mialatt az összecsapás tartott — átjutott a szigetre, és ötezren össze is jöttek. Ezek, miután rögvest felgyújtottak egy közeli falut, már tovább nyomultak, amikor a hír megérkezett ezekhez az összegyűlt urakhoz. A főherceg azonnal utasította del Montét és kérte, hogy bátorságával és előrelátásával mielőbb oldja meg a helyzetet. Ezért pusztán tizenkét olasz lovasával, köztük Fabbarinivel, Pálffyt segítségül híva, aki mindig kész volt bátor magyar lovascsapatával és német lovasaival,158 rendezetten vágtázva megérkeztek oda, ahol a törökök voltak, és akkora erővel vetették magukat rájuk, hogy nagy félelem töltötte el őket és védekezés nélkül menekülőre fogták. A vízbe vetették magukat, így csak kétszáz menekült meg közülük. A szigetnek ezt a síkságát elborították a halottak és az ellenség által hátrahagyott lovak. A magyarok csupán ezerötszázan voltak kopjások, de csakugyan Mars módjára viselkedtek, annál inkább, hogy Pálffy kapitány vezette őket, a legtapasztaltabb és legbátrabb harcosokat, akiket csak találni lehet. A német lovasok hozzáláttak a fosztogatáshoz. Miután mindent visszafoglaltak, a főherceg megtekintette az összecsapás helyét és ott összegyűjtötték a négyezer német lovast, hogy megszemlélje őket. Nagy csoda volt, hogy azon a délelőttön nem halt meg hatnál több keresztény, azok közül, akik a lovas svadronokkal együtt összesen kétezren voltak, mert az ellenség több mint háromezer ágyúlövést adott le. így zajlottak a dolgok Urunk anyjának legszentebb ünnepén, augusztus 15-én.

[14] Szinán nem hagyott fel a város folyamatos ágyútűz alatt tartásával, amely már nehéz helyzetbe jutott, mert a termek, szobák, istállók, konyhák és templomok több mint negyedét lerombolták hatvan-hetven és nyolcvan fontos lövedékekkel. Augusztus huszadik napján Szinán látta, hogy nem sikerült a támadás. Újra meggondolta magát és mindent megtett azért, hogy a tüzérséggel előrehaladást érjenek el, és hogy azon munkálkodjanak, hogy a közelítőárkokat az erősség árkaihoz vezessék, többet és nagyobb számú emberrel dolgozva a megszokottnál. A következő éjjel elfoglalta a Dunához közeli ravelint, mivel nem volt ott semmiféle őrség, és megszerzett egy halmocskát is a város kapujával szemben, amely a saját közelítőárkaiktól nyolcszáz lépésre volt; majd megerősítette sánckosarakkal és két mezei ágyúval. Amikor ezt a mieink meglátták, úgy döntöttek, hogy azonnal rájuk törnek, ezért összegyűjtöttek hatszáz bátor magyart, akik kétoldalról kitörtek, és szokásuk szerint háromszor Jézus nevét kiáltva akkora bátorsággal rohanták le a sáncot - ahol körülbelül ötszáz török látta el az őrséget -,

158 A német lovas kifejezéssel fordítjuk a szövegben a raitro, raitri (Reiter) szavakat. E lovasság másik közkeletű elnevezése a fekete lovas, vagy a korabeli magyar szóhasználatban fekete fegyveres volt. Elnevezésüket páncélzatuk színéről kapták, mivel az előállítási költségek csökkentése végett a vértjüket vastag, fekete mázzal vonták be. Harcmódjuk, az úgynevezett caracol a keréklakatos pisztoly tűzerejének kihasználására épült: a katonák soronként előrelovagoltak, pisztolyaikból sortüzet adtak le, majd felzárkóztak az egység utolsó sora mögé. Fő fegyverük kard, valamint 2-3, vagy esetenként 5-6 pisztoly volt. Védőfegyverzetük sisakból, váll-, nyak-, hát-, mellvértből és vaskesztyűből állt. A nemesi alapokon szerveződő lovasság jelentős tűzerejének köszönhette, hogy a francia vallásháború hadszínterein a pikás gyalogsággal, valamint a tűzfegyverek alkalmazásától idegenkedő francia lovassággal szemben jelentős sikereket ért el. A tűzerő kihasználásáért cserébe azonban lemondtak a gyors és lendületes rohamról is. A korszakban egyértelműen a könnyebb felszerelésű lovasok (geringes Pferd) közé sorolták őket. Kelenik 1991. 107-109.

161