Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 41/2020 (Győr, 2020)
Tanulmányok - Szatlóczki Gábor: A polgár, a zsellér és a jobbágy. Adalékok a győri polgárság középkori adattárához
SZATLÓCZKI GÁBOR állapítható volt, hogy a győri káptalan tagjaként folytatták tanulmányaikat. A gyűjtésük legfőbb céljának „a hagyományos értelemben vett polgárságról” való áttekintést határozták meg, így azok kerültek bele, akik „a város igazgatásában, működtetésében, a kereskedelemben” részt vettek. Ennek megfelelően viszont kimaradtak a székes- és társaskáptalan tagjai, valamint Győr egyházi társadalmának megannyi képviselője, így a püspökök is. Ezen „logika”mentén úgyszintén mellőzték az adattárból a győri vár „várnagyait”, valamint egyéb tisztségviselőit, például „a püspöki jószágkormányzókat” is. Véleményük szerint ugyanis „ideig-óráig ugyan ők is a város lakói voltak”, de „itteni létük a mindenkori püspök-ispán döntésétől függött”. Végezetül a szerzők tömören is összefoglalták szándékaikat, miszerint „inkább kevesebb biztos „győri polgár” alkossa az adattárat, mint nagyobb számú, de bizonytalanságoktól terhes név”. Mindezen szempontrendszer alapján a polgár szó alighanem nem véletlenül szerepel a tanulmányban több helyütt is következetesen idézőjelben, hanem vélelmezhetően a szerzők éppen a „polgár”, mint régi/új3 történettudományi műszó - gyaníthatóan részben az ún. „mezővárosi polgár”, illetve a városlakók értelemben4 5 6 — Győr példáján keresztül történő meghatározására tettek kísérletet. Mindazonáltal a fentebbiekből világosan kitűnik, hogy az ún. „hagyományos értelemben vett polgárság” kritériumait a szerzők maguk határozták meg. Minderre feltehetően azért volt szükség, mert a középkori polgár — latinul civis - szavunk valós jelentése a történeti irodalomban rendkívül ellentmondásos. Egyrészről a polgárság alatt napjainkban - a szerzők módszertanához hasonlóan - mintegy gyűjtőfogalomként sokszor a korabeli teljes városi lakosságot értjük, valamint a történeti irodalmunk túlnyomó többsége is megkülönböztetésül alkalmazza a vidéki jobbágyság és a szabad városok, illetve a „mezővárosok” polgárosodott lakóinak társadalmi csoport szerinti meghatározására. Másrészről a forrásainkban, már a kora középkortól oly mértékben általánosan és tömegesen fordul elő akár falusi, akár városi lakosokra, hogy hovatovább a valós jelentése is kérdésessé válik. Legutóbb a mezővárosi írásbeliség vizsgálata során Lakatos Bálint foglalta össze kiválóan mindazt, amit a szakirodalomból a város és a polgár fogalomkörében tudni illik. Meghatározása szerint: „A jogi városfogalom a középkori Magyarországon nagyon szűk. Werbőczi Hármaskönyvének idézett helyén csak a fallal megerősített szabad királyi városokat, azaz a tárnoki és személynöki városokat... említ városként? Ezek szerint csak ennek lakói polgárok, ők bírnak országrendiséggel. Rajtuk kívül mindenki vagy nemes, vagy jobbágy — így az oppidumok jogi értelemben kimaradnak a városok közül. Az ellentmondást, tudniillik hogy a településhálózat derékhadát alkotó kisebb városias települések, a mezővárosok nem lennének városok, a településhálózat funkcionális szempontú elemzésével, a funkcionális városfogalom alkalmazásával sikerült meghaladni. Az oppidum 3 Az új kitétel alatt a szerzők meghatározását értem. 4 A szerzők a káptalani városrész jobbágyait, mint mezővárosi polgárokat definiálták, a polgár szót idézőjelben használva. Horváth-Nemes-Vajk 2019. 154. 5 Lábjegyzetben hozzáteszi: „Igaz másutt más városokat is említ, például... Zágrábot is. ’’Lakatos 2019. 13. 6 Lakatos 2019. 13. A város és polgár fogalmának ilyen szűk értelmezése számos ellentmondást eredményez, ■imái. „funkcionális városfogalom’ítzsLtiíXzszrcié.^ inkább elfed. Jelzésértékű ugyanis, hogy az 1541-ig kiadott mintegy 250 db magyar nyelvű középkori levélben egyetlen mezőváros sem szerepel, miként a Nádasdi Missiles mintegy 6 ezer magyar nyelvű levelében ez ideig mindössze egyetlen előfordulás ismert. Középkori 8
