Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 40/2019 (Győr, 2019)

TANULMÁNYOK - TORMA ATTILA: A Tanácsköztársaság közigazgatási szerveinek kiépülése Győrött

Torma A.ttila vazáson a szociáldemokraták mérsékelt szárnya még mindig többségben volt és így őt választották országos képviselőnek.29 Wajditsot tehát mégsem sikerült teljesen kiszorí­tani. Május 1 -én Mayer vezetésével a mintegy 200 megtévesztett gyári munkás kísérelte meg a demarkációs vonalon túlra került Komárom visszafoglalását. A szabotőr akciónak az volt a célja, hogy a komáromi (hajógyári) kommunistákkal egyesülve kikiáltsák a Szlo­vák Tanácsköztársaságot. A puccsot elindító prominensek bírták több népbiztos (köz­tük Kun Béla) támogatását.30 A támadás azonban véres és súlyos kudarcba torkollott. A 100-nál több halottat követelő, a munkások bevonásával megvalósuló katonai akciót felháborodással fogadta a város közönsége. Wajdits a komáromi munkástragédia ki­vizsgálásáért, a felelősök megbüntetéséért indult széles munkástömegekre támaszkodó mozgalom élére állt. II. Direktórium Az 1919. május 3-i viharos direktóriumi és Munkás-, Paraszt- és Katonatanácsi ülést követően a Győri Direktórium tagjait újra választották.31 A helyi napilapok részletesen számoltak be az eseményről. A Reggel című napilap leírása szerint a Magyarországi Szocialista Párt szociáldemokrata meggyőződésű tagjai a karzaton nagy számban jelen­lévő győri lakosok segítségét is igénybe vették a felfokozott hangulat megteremtésében. A jelenlévők a Direktórium lemondását követelték. Dobó Sándor, volt színházigazgató, Intéző bizottsági tag a lap leírása szerint a munkásság, főként az Ágyúgyár és a Magyar Vagon és Gépgyár dolgozóinak véleményét tolmácsolta, amikor a Direktórium le­mondását követelte. Indítványozta, hogy az irányítást all tagú Intéző Bizottság vegye át. (Május 4-én dr. Pogány Imréné lemondott Intéző bizottsági tagságáról, így csökkent a bizottság létszáma 12 fő alá.) Egy másik Intéző bizottsági tag, Szabó József ágyúgyá­ri szakszervezeti vezető, alti a komáromi puccsot is próbálta megakadályozni, elfogadta Dobó indítványát. A komáromi tragédia miatt amúgy is felháborodott szakszervezeti vezető nehezményezte, hogy a Direktórium „hatalmi gőgben” szenved. Példaként hozta fel, hogy a Győri Direktórium a Kormányzótanács tiltása ellenére is rekvirált a vasútnál, illetve folyamatosan szemet hunyt a katonák önkényes rekvirálása felett. To­vábbi Intéző bizottsági tagok is szót kaptak. Gergely Aladár városparancsnok is „feje­ket követelt” a szabotőr akció engedélyezése miatt. Wajdits felszólalásában megjegyez­te, hogy nyilvánosan csak most meri bírálni az Intéző Bizottságot és a Direktóriumot, mert eddig azzal fenyegették, hogy a Forradalmi Törvényszék elé állítják. Dr. Pogány Imre védte meg a Direktóriumot. Szerinte csak az a bűnük, hogy a helyiségeikben tör­tént a szervezkedés, de Mayer mindegyiküket megtévesztette. Nagy pedig azzal véde­kezett, hogy ő ezt az egész akciót a munkásság döntéseként kezelte, ezért nem szólt el­lene. A tanácsülésen részt vevő tömeg hangosan követelte a halálos áldozatok felelőse­29 GyH 1919. ápr. 14. 86/1. 30 Torma-Torma 2017. 86. 31 MNL GyMSML Győr megye és város Munkás-Paraszt és Katonatanácsa Direktóriumának iratai. XVI. 1/2. 772/D/1919. 115

Next

/
Thumbnails
Contents