Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 38/2017 (Győr, 2017)
HORVÁTH JÓZSEF: Újabb adalékok a 18. századi győri magánkönyvtárak történetéhez
mely ez esetben valószínűleg magyar nyelvű lehetett —, valamint a másodikként említett kegyességi munkát is. Más esetekben csak nyomát láthatjuk annak, hogy az örökhagyóknak voltak könyveik is. A nemes Csapó Dániel és felesége, Tóth Zsuzsanna halála után hátra maradt javakról Győrött, 1789. május 15-én felvett jegyzék például említi, hogy volt „1 Könyveknek való Almáriom, és 1 hasonló Könyveknek való Stellás flrgangal egyűt”, és hogy a kettő értékét együtt három forintra becsülték a leltározók — könyvről viszont egyeden egyről sem tesznek említést!37 Néha a könyvek számát - esedeg műfaját - ismerjük, de róluk semmi közelebbit nem tudunk meg forrásainkból. Erdélyi János Győrött, 1768. június 16-án felvett inventáriumából például csak annyi derül ki, hogy az utca felé eső első szobában volt öt darab imádságos könyve is.38 Míg a Malonyay Ignác özvegyének, Svanotai Anna Máriának halála után 1774. május 30-án Győrött felvett jegyzék a könyveket egy tételként kezelve csak ennyit említ témánkról a vagyontárgyak felsorolása között: „60 Könyv, öreg s apró”.39 Máskor viszont azért nem tudunk meg semmit az elhalt könyveiről, mert azokat a leendő örökösök már jó előre elvitték a háztól. Ilyen esettel találkozunk például Hrabovszky Sámuel evangélikus szuperintendens hagyatéki irataiban; özvegye, Doczy Erzsébet szerint a könyveket nem tudják már nála összeírni, mert az elhalt legidősebb fia, Hrabovszky György kissomlyai prédikátor elvitte — több más mellett — „az egesz Bibliothecát” is!40 így nem tudjuk meg sem azt, hogy milyen könyvek voltak az apa könyvtárában; sem azt, hogy felhasználhatta-e fia ezeket irodalomtörténeti munkájában.41 Vannak olyan árvairat-együtteseink is, ahol az inventárium nem tartalmaz könyvet, az árvaelszámolások viszont igen. így tudjuk például, hogy Komáromi Adám három árvája közül 1734 tavaszán Mária Annának egy „evangélium könyv”-et, Pálnak egy katekizmust, két imádságos könyvet, egy evangélium könyvet és egy offertoriumot, míg Teréziának egy imádságos könyvet és egy kalendáriumot vásárolt a kijelölt tutor.42 Vagy említhetem Téhely Jánost, akinek inventáriuma egyeden könyvet sem említ sem győri, sem nagydémi házában; Lajos nevű fiának viszont - amint az Kenessey Gáspár tutor 1794 és 1797 között vezetett elszámolásából kitűnik — szépen megalapozódott könyvtára tanulmányai során.43 így tudjuk, hogy 1794 júniusában egy Phaedrus- és egy ___________________Üjabb adalékok a 18. s%á%adi győri magánkönyvtárak történetébe%___________________ 37 MNL GyMSMGyL, AV, AO, Lad. 5. Fasc. 45. „1789. Csapó Dániel hagyatéki iratai.” (Jelzete: IV. A. lg-/5.) 38 MNL GyMSMGyL, AV, AO, Lad. 2. Fasc. 18. „Erdélyi árvákat illető iratok.” (Jelzete: IV. A. lg./2.) 39 MNL GyMSMGyL, AV, AO, Lad. 3. Fasc. 26. „Malonyai árvákat illető iratok.” (Jelzete: IV. A. lg./3.) 40 MNL GyMSMGyL, AV, AO, Lad. 7. Fasc. 73. „Hrabovszky Sámuel hagyatéki iratai.” (Jelzete: IV. A. lg-/7.) 41 Hrabovszky Sámuelről Id. SZINNYEI IV. köt. 1365. hasáb; fiáról, Hrabovszky Györgyről ld. ugyanott IV. köt. 1357-1362. hasáb; az utóbbi fontos munkát írt a Győr vármegyei írókról (HRABOVSZKY 1820.). 42 MNL GyMSMGyL, AV, AO, Lad. 1. Fasc. 3. „Komáromi Ádám hagyatékiratai 1732.” (Jelzete: IV. A. lg-/l.) 43 MNL GyMSMGyL, AV, AO, Lad. 5. Fasc. 51. „Déhely [!] János hagyaték iratai.” (Jelzete: IV. A. 1 g./5.) 141