Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 37/2016 (Győr, 2016)
HORVÁTH JÓZSEF: Az ifjú Gárdonyi és a „Garabonciás Diák”
Horváth József bői” című Hegedűs András-kötet két tanulmánya közül csak a második foglalkozik Gárdonyival, az is csak mint a Tanítóbarát című folyóirat szerkesztőjét mutatta Öt be.4 A másik említett kötet5 átfogóbb jellegű, az alcímben jelzett évszám („1886 - 1888”) viszont megtévesztheti az olvasót. Ráadásul mind Zöld Ferenc idézett megfogalmazása, mind az évszámok Gárdonyi folyamatos itteni működésére utalnak; ami — mint látni fogjuk — korántsem volt így. A győri időszaki sajtó az 1880-as évek közepén De hogyan is nézett ki a győri időszaki sajtó az 1880-as évek közepén? Milyen lapok működtek a városban? A kérdéssel már csak azért is érdemes foglalkoznunk, mert — hogy ismét Zöld Ferencet idézzem — „Gárdonyi Győrött rengeteget dolgozott, s nem volt olyan lap, melybe ne írt vagy ne szerkesztett volna. (Hazánk, Győri Közöny, Győri Hírlap)”.6 Gárdonyi Géza Győrbe érkezésekor a legnagyobb múltú helyi újság a Győri Közlöny volt, mely 1857 őszén „vált magyarrá” — az előző fél évben Raaber Geschüftsan^eiger címmel németül jelent meg —, így 29. évfolyamánál tartott. Többször változó alcíme 1880-tól „Politikai vegyestartalmú lap. Több intézet és társulat hivatalos közlönye” lett - az alcím második része arra utal, hogy a Győrvidéki Gazdasági Egylet, a Győri Ügyvédi Kamara, a Győri Ének- és Zene-Egylet, a Győri Lövésztársulat, a Győri Önkéntes Tűzoltó Egylet és több más „civil szervezet” is hivatalos lapjának tekintette. A hetenként kétszer megjelenő lap felelős szerkesztője 1883-tól a „Vas Borona” álnevet viselő Vargyas Endre győri tanfelügyelő volt; munkatársai többnyire jogvégzett emberek, a Győri Jogakadémia több jeles tanára is részt vett szerkesztésében.7 „Korban” a következő lap a fentebb már említett Hazánk volt, mely 1880. január 3-án indult útjára. 1882 áprilisától a „Politikai és vegyes tartalmú hirlap. A győri és győrmegyei Függetlenségi Párt közlönye” alcím volt olvasható rajta; 1885. július 2-től viszont „Társadalmi és vegyes tartalmú hirlap” lett az új alcím — így a Győrbe érkező Gárdonyi már ezt olvashatta. Főszerkesztőként ekkor Pereszlényi János református lelkész jegyezte a hetenként kétszer megjelenő lapot, aki — szerkesztőként, illetve főmunkatársként — már 1880-tól részt vett az újság szerkesztésében és kiadásában.8 Érdekes, hogy Szinnyei József életrajzi lexikona ezt a tényt nem említi Róla; azt viszont igen, hogy 1878-ban a Karika Antal szerkesztésében megindult Győri Tápok című újság főmunkatársa volt, s egy ideig szerkesztette is azt; miként utal arra is: 1885-ben indította meg Pereszlényi a Dunántúli Protestáns Közlönyt, melyet azután három évig szerkesz4 HEGEDŰS András: Gárdonyi Géza, a Tanítóbarát szerkesztője. In: Uő.: Győr irodalmi örökségéből. Kiadja a Győr-Sopronmegyei Tanács Művelődési Osztálya. Győr, 1961. p. 59-109. 5 HEGEDŰS András: Robot és szolgálat (Gárdonyi Géza Győrött) 1886 - 1888. Kiadja a Hazafias Népfront Győr Városi Bizottsága. Győr, 1965. 6 ZÖLD Ferenc i. m. p. 25. 7 A Győri Közlöny fontosabb adatait lásd: Győr-Moson-Sopron megye időszaki sajtójának bibliográfiája (1779-1995). Szerk.: Horváth József. Kiadja a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár. Győr, 2000. 349. tétel, p. 254-256. 8 Uo. 463. tétel, p. 327-328. 42