Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)

BANA JÓZSEF - BARNA Attila: Kísérlet a Pozsonyi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Győrbe telepítésére, 1921

Bana József — Barna Attila magyar tudományegyetemet megalapító 1912. XXXVI. t.c. is a székesfővárossal ugya­nazon országrészen fekvő és Budapest után legnépesebb két magyar város, t. i. Szeged és Szabadka mellőzésével, az utánuk következő két legtöbb lelket számláló városnak, nevezetesen nyugati Magyarország legnépesebb városának, Pozsonynak és a Királyhá­gón inneni Magyarország keleti fele legtöbb lelket számláló városának, Debrecennek juttatta az újonnan felállított tudományegyetemeket. Ezen hagyományokon tovább építve az 1910-ben 49.822 lélekszámú Pécs, a 44.300 főnyi népességű Győr és a 36.628 lelket számláló Székesfehérvár között az egyetemi székhely tekintetében az elsőbbség kétségtelenül Pécset illeti meg. A népesség nagyobb számára támaszkodó jelentőség mellett fokozottabb fi­gyelmet érdemelnek azok az adatok, melyekből az egyetemi milieu számára kívánatos magasabb fokú műveltségre következtethetni. így az egyetemi székhely népességének összetételénél nem hagyható figyelmen kívül az értelmiségi osztály tagjainak aránya a népesség többi tagozatához. A három dunántúli törvényhatósági város 1910-iki össz­­népességéből az intelligentiára esett és így a legnagyobb arányt Pécs városa tünteti fel. A kultúrának kétségtelenül egyik jelentős fokmérője az a fokozott figyelem, mely az emberi életet, a testi épséget és egészséget illeti. Egyenlő körülmények között ott beszélhetni az emberi élet nagyobb megbecsüléséről, ahol a közegészségügyi sze­mélyzet nagyobb létszáma és ahol a közegészségügyi intézmények számosabbak. Ez utóbbi körülmény főleg a tudományegyetem orvosi kara szempontjából bír nagy jelen­tőséggel. E tekintetben a szóbanforgó három város közül az 1910-iki Pécs 40 orvosá­val Győrt 36 és Székesfehérvárt 25 orvosával túlszárnyalja. Még szembeszökőbb az el­térés a kórházi ügy terén, mert itt Pécs a maga 5 közkórházában elhelyezett 1181 be­­tegágyával hasonlíthatatlanul főlényben van Győrnek 2 közkórházában levő 284 és Székesfehérvárnak ugyancsak 2 közkórházában elhelyezett 30 betegágyával szemben. Pécsett a nyilvános betegágyak száma a két vetélytárs együttes nyilvános betegágyai számának közel négyszeresét teszi. A pécsi nyilvános kórházak között a vezető szere­pet az 1000 ágyas törvényhatósági közkórház képezi, mely külön elmegyógyintézeti és egyéb speciális osztályaival, laboratóriumaival és dús felszerelésével szolgálja a köz­­egészségügyet. De a tudományegyetemi székhely kérdésében még döntőbb jellegű annak a közoktatásügyi alépítménynek a terjedelme, melynek a tudományegyetem van hivatva képezni a betetőzését. Ezen közoktatásügyi épület legalsó tagozatát képező elemi iskolában működő tanítók és tanítónők a háború előtti Pécsett 94, szemben Győrrel, ahol 91 és Székesfe­hérvárral, ahol 79 tanerő működik. Pécsett Győrött Székesfehérvárott 8.7 % 8.5% és 7.3% 44

Next

/
Thumbnails
Contents