Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)

BANA JÓZSEF - BARNA Attila: Kísérlet a Pozsonyi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Győrbe telepítésére, 1921

Ban a József — Barna A.ttila legnagyobb erőforrása, megérdemli, hogy egyetemet kapjon. A Dunántúl volt a bolse­­vizmus megtörője, a nemzeti hadsereg életre keltője és fenntartója s ezzel jogot szer­zett a magyar kultúra intézőinek különös jóakaratára, annyival is inkább, mert főisko­lák tekintetében a Tiszántúl mellett eddig alig jött számba. Mindezek alapján a pozso­­nyi egyetem Tanácsa arra kéri Nagyméltóságodat, hogy a pozsonyi egyetem jövő elhe­lyezésének alkalmával a Dunántúl érdekeit legmesszebb menő támogatásában részesí­teni kegyeskedjék. Egyetemünk nem akar válogatni a városokban, csupán arra kéri Nagyméltó­ságodat, hogy legyen tekintettel arra, hogy a jövő elhelyezés alkalmával egyetemünknek valamennyi kara együtt maradhasson. Ügy véljük, hogy most az előrehaladott időszak máris megnehezítette azt, hogy egyetemünk alkalmas helyen és alkalmas formában a legközelebbi, 1921/22. tanév kezdetéig működését megkezdhesse Budapesten kívül, s azért arra kéri Nagyméltóságodat, hogy méltóztassék a végleges döntésig egyetemünk számára még egy évi ideiglenes működést biztosítani itt Budapesten, nemcsak azért, mert a budapesti elhelyezés államháztartási szempontból a legkedvezőbb, mert legol­csóbb, hanem azért is, mert egyetemünknek jogi fakultása csak az 1921/22. tanév vé­gén fogja elhagyni Pozsonyt, s akkor úgyis aktuálissá válik az elhelyezés kérdése, ame­lyet az előttünk álló esztendő alatt minden körülmény és feltétel gondos és alapos mér­legelése után a körülményekhez képest legkedvezőbben lehet majd megoldani. A pozsonyi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem Tanácsa feltétlenül hiszi és bízik abban, hogy Nagyméltóságod minisztersége egyetemünk történetében a fejlődés és fellendülés, nem pedig a hanyatlás, vagy éppen a megszűnés korszakát fogja jelente­ni. Hiszi, hogy Nagyméltóságod bölcsessége megtalálja a módját annak, hogy a mi egyetemünk is tovább folytathassa életét és működését a kétségtelen feltámadás idejéig. Nagyméltóságod alázatos szolgája Budapest 1921. évi január hó 26-án. Dr. Lukinich Imre a pozsonyi m. kir. Erzsébettudomány egyetem e. i. Rectora.60 60 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a továbbiakban = MNL OL Vallás — és Közoktatási Mi­nisztérium — K 636 Egyetemek, főiskolák, 107. doboz, 14. tétel „Budapesten székelő Pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem szervezései (Győrbe helyezés) és oktatási ügyei” 42

Next

/
Thumbnails
Contents