Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)

BANA JÓZSEF - BARNA Attila: Kísérlet a Pozsonyi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Győrbe telepítésére, 1921

Kísérlet a Pozsonyi M. Kir. Erzsébet Egyetem Győrbe telepítésére 1921

hely2et bizonytalanságára való tekintettel és bízva az ország jövőjében, száműzetését csak ideiglenesnek tekinti, élni akar, mint hazánk tudományos életének egyik, egyéni tulajdonságokkal bíró szerve és dolgozni kíván a restitucio in integrum mielőbbi megvalósulásáért. Bízik a feltámadásban, de a feltámadás szent ünnepén nem azok közt kíván szerepelni, akik halottaikból támadtak fel, hanem azok között, akik éltek és küzdöttek azért, hogy a feltámadás megvalósulhasson.

A Debrecenben való elhelyezkedés az egyetem lassú, de feltartóztathataüan elsorvadását eredményezné. Nem hihető ugyanis, hogy akkor, amidőn a budapesti egyetemnél bizonyára jóval kisebb népességű egyetem tanári karának létszáma a kooperáció következtében egyenlő, vagy nagyobb lesz a budapestinél, a különböző okok miatt megüresedett tanszékek be fognak töltetni. Mert kétségtelen, hogy semmivel sem tudnók indokolni azt, hogy miért legyen a debreceni egyetemen pl. hat klasszika-filológiai tanszék állandóan betöltve, holott ott arra igazán nincs szükség. Ebből pedig az következik, hogy a száműzött egyetemek idővel csupán névben élnének tovább, tanárok és hallgatók nélkül s belátható időn belül tényleg csak két egyeteme maradna hazánknak.

Nagyméltóságú Miniszter Úr! Midőn a pozsonyi egyetemet ideiglenesen, addig, amíg eredeti székhelyére visszamehet, el akarjuk helyezni, nem csupán arról van szó, hogy az egyetemet valahogy fedél alá juttassuk, vagy, hogy 30 menekült egyetemi tanár hajlékot kapjon, hanem arról, hogy a nemzed művelődés szempontjából hol van a legnagyobb szükség művelődési középpontok teremtésére. Egyedül a magyar kultúra érdekei lehetnek irányadók akkor, amidőn egy egyetemnek elhelyezéséről van szó.

A magyarság a jelen viszonyok között csakis kulturális fölényével szállhat szembe siker reményében a szomszédos államalakulatokkal, illetőleg azoknak nyers erőn alapuló törekvéseivel. A küzdelmet végső elemzésben nem a nyers erő dönti majd el, hanem a szellemi erő s az lesz a győztes fél, akinek kultúrája hódítóbb. A mi kultúránk a közelmúlt évtizedekben oly magasra emelkedett, hogy a nemzetek versenyében számottevő tényezővé lett s jelentékenyen felülhaladta a környező kis nemzetiségi államok kultúráját. Ez a kulturális magasabbrendűség ád jogot arra, hogy a magyarságnak a jövőben is vezető szerepe legyen itt, Nyugat és Kelet ütköző pontjain s betöltse azt a történelmi hivatást, amelyet földrajzi helyzete számára kijelölt.

Ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy mindenáron, még erőnkön felül való áldozatokkal is fenn kell tartanunk a magyarságnak oly nehezen kivívott kulturális fölényét, sőt azt, ha lehet még fokoznunk is kell, akkor arra kell törekednünk, hogy a magyar kultúrának egyetlen intézménye se szűnjék meg, hanem folytassa működését, minél intenzívebben és minél nagyobb hatással.

Mert ha Magyarország ma csonka is, azoknak a száma, akik a magyar kultúra vonzó hatáskörébe tartoznak, nem fogyott le, sőt ragaszkodásuk ehhez a kultúrához most, az elszakadás nehéz óráiban, csak növekedett.

De ezt a szempontot nem tekintve, nagy hibának tartanók, ha átmenne a köztudatba a lemondásnak, a pesszimizmusnak, az összezsugorodásnak gondolata. A lemondó gondolkodásmód katasztrofáüs a nemzetre nézve és jelenti, nem a „nagyszerű

39