Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)

MÉRLEG - PERGER GYULA: Utószó-féle Zsupos Zoltán Hirdetmények, színlapok, aprónyomtatványok Győr 1848-1849 című könyvéhez

Mér leg megőrződtek. Ilyen például az az 1848. március 19-én kelt — a gőrmegei év városi vegyes állandó bizottmány által kibocsátott Felhívás kísérőleveleként elküldött — körlevél, amely jól megvilágítja a katolikus egyháznak — a későbbi falragaszokon sokat vitatott —, a márci­usi törvényekkel kapcsolatos álláspontját: „Tisztelendő Tisztelendő Urak. Kristusban Rokonim! Miután a mostani országgyűlésnek foltonossan tartott gyűléseiből keletkezett határozatok és tervezetek minőségéből mindenkinek sejdéteni lehetett, hogy országunknak eddégi kormányrendszerét sokféle változások érendik, és éppen azért tartani lehet attól, netalán a’jövendőnek bizpntalansága miatt, a remény, és aggodalom közjt ingadozó köznép engedetlenségre, erőszakoskodásokra, a’ rend, személy, ’s vagyon bátorság felforgatására vetemedjék; kötelességemnek tartom a’ Győri egyházmegyei tiszteltt lelki pásztorokat, és segédeiket atyailagfelszállítani, hogy részpkrül mindent el kövessenek, miszerint a’ köznép minden önkéntes ujjétásoktol, mennyektől tartózkodván, tsendes béketűréssel várja be az új kormányrendszemek kifejlését, melly főképpen az adófizető népre négye igen kedvező, és hasznos kend, hatsak a vak ingerűlttségnek közbejöhető kifakadásai meg nem hiúsítják a’ Kirá­lyi Fölségnek, és az egybegyűltt ország rendjeinek üdves törekvéseiket. Hogy a királyi Felségnek, és a törvényhozó Testületnek eltökéllek szándéka az adózó nép terhein könnyebbíteni, csak abbolis kiviláglik, hogy az egybegyűltt nemesség minden közterhek viselé­sében aranylagos részt venni nagylelküleg ajánlá, és határozd. Mind ezekre, és több más pásztori okosság sugalta indokokat saját lelkipásztorának szájából a’ szószékről is halván a köznép, és Eszéveljól felfogván, várni lehet bigtossan, hogy a’ békezavaró lázjtók tanácsa után nem fog indulni, sőt inkább tsöndességben foltatandja szpkotfoglalatosságait, és köteles munkáit addég még a’ czjlba vett jótékony intézkedések törvényes utón bé nem hozatnak. A ’ csöndes várakozásnak bizfosb esz­közlése tekintetéből czjlszerűnek tartottam, a’győri vegyes bizottmány által közrebocsájtott felhívást használat végett ide melly ékelni. 1/égre figelmezjetem tisyteltt Uraságtokat, hogy a politikai reform kérdések feszggetésében ne ereszkedjnek, és a’ már történtekrőli rostáló, vág roszaló beszédekről tar­tózkodjanak. Többnyire rokon hajlamaikban ajállott maradok Tisztelendő Tisztelendő Uraságtoknak Krisztusban Rokonuk Dresmitzgr Josef Káptalanifőhelettes. Kelt Győrött Martius hó 19kín 1848. ” Persze az sem érdektelen, hogy a hirdetmények egyoldalú „dialógusát” miként lát­ták a kortársak. Egy magát meg nem nevező klerikus már 1949 őszén közreadta visz­­szaemlékezéseit. írásában nemcsak személyes, és az „egyház nézőpontja” érdekes, ha­nem a forradalmi biztosok falragaszokon való kommunikációjának megítélése is: Győr, septemberben. Múlt aprilhó végnapjai voltak azok, melly ek minden jobbak’ keblét aggodalommal árasztották el, midőn a’ császári sereg odahagva Testet, visszavonult, hog öszpontosított erővel kezdje meg ismét boldogtalan hazánkban a’ rendmegalapítás’ nagszerű tervé­nek kivitelét. Május’ elsejének virradtára vonult ki Győr városából Schlick tartalékseregének legutója, ’s az nap délutáni 1 V2 órakor nyargalt be az első pár huszár, kiket este felé még nagobb szám, ’s másnap Pöltenberg ezredes’ vezérlete alatt eg egész dandár követe, és íg Győr városa vidé­kével egütt rögtön, minden erőmegfeszjtés nélkül ,,a’ szabadság egenlőség és testvériség” kábító atmosphaerájába merült. Nem szándékom itt hosszasan elsorolni mindazon eseményeket, melly ek a’ következő két hó’ lefolyása alatt előadák magukat; történt sok, igen sok nem jó; de azt is meg kell 244

Next

/
Thumbnails
Contents