Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)

TÓTH László: Schleich Lajos pályája

Dr. Schleich hajós életútja... Budapesten (?!) „Úgy tűnik, hogy a ceglédi gimnázium igazgatója jó minősítést terjesztett fel rólam fe­lettes szervéhez, a Pestvidéki Tankerületi Főigazgatósághoz, mert a főigazgatóság 1936. augusztus 10-én megbízást adott a budapesti Toldy utcai gimnáziumba német társalgás vezetésére. A megbízó levelet megmutattam az egyházmegyei főtanfelügyelő állandó helyettesének. Beöthy apát799 néhány napi türelmet kért a Endrőd (?) „1936. augusztus 12-én Beöthy apát azt kérdezi tőlem: nem volna-e kedvem polgári iskolába menni? Az Endrődi r. kát. polgári fiúiskola egy magyar-német szakos tanárt keres. Kételyek gyötörtek. Ám másként történtek az események.” A Győri Tanítóképző A győri kir. kát. tanítóképzőben az 1934-35. tanév végén változás állt be az igazgató személyében. Nyugalomba vonult Jakab Ferenc,800 aki annak idején „in flagranti” foly­tán a szabadhegyi paróchiára juttatta elődjét, Haller Józsefet.801 Az intézmény arról volt nevezetes, hogy tantestületében az okleveles világi ne­velők mellett ideig-óráig menedéket találtak papi emberek is, akik tanulmányaik végez­tével kisebb paróchiára nem mentek egyházi szolgálatra, vállalva a püspöki neheztelést is, s tanítottak mindaddig, míg valami olyan paróchia nem akadt, ami jobb lehetőséget jelentett számukra. Az igazgató egyházi ember (fennállása óta az igazgatók között az egyetlen világi volt: Langer József802). A világiak békésebb természetűek. Az egyháziak között olykor felütötte a fejét a békédenség, az elégededenség szelleme, olyannyira el­hatalmasodott rajtuk, hogy X kerülte Y-t, s az előbbi nem ment be a tanári szobába, mikor észrevette, hogy az utóbbi bent van. Inkább a folyosón időzött, vagy a kijárati ajtónak támaszkodva nézelődött. 799 Beöthy István (1870-1936). „Beöthy apát” katolikus pap, pápai prelátus, a bécsi Pázmáneumban végez­te a teológiát. Szentszéki ügyész, főreáliskolai püspöki biztos (1918.) zsinati vizsgáló (1923.) Fő tanfelü­gyelő állandó helyettese, teológiai doktor (1908.) Szentírástudomány tanára (1907-1914.) (Révai Új Lexikona 2. kötet 807.) 800 Jakab Ferenc (1870-1936) katolikus pap. Egyházi szolgálata után 1896-ban a Győri Királyi Tanítókép­zőben magyar irodalmat, nyelvtant, történelmet, alkotmánytant oktatott. 1912-től az intézet igazgatóhe­lyettese, 1915-35 között igazgató (Győri Életrajzi Lexikon, 2003. 146-147.) 801 Haller József (1856-1936). Római katolikus paptanár. 1883-1912 között a Győri Katolikus Tanítókép­ző Intézetben egyháztörténetet, magyart, természetrajzot, lélektant, gazdaságtant és szépírást taní­­tott.l896-ban a Győregyházmegyei Nyomda igazgatója. 1900. március 12-én kinevezték a Győri Kir. Kát. Tanítóképző igazgatójának. 1913-ban szabadságolták, egy év múlva nyugdíjazták. (Győri Életrajzi Lexikon 2003. 126.) 802 Langer József (1822-1883). Nagybányai születésű, nagy műveltségű tanár. Az egyeden világi igazgatója volt az intézetnek (1847-1874) Tantárgyai: bölcselet, történelem, földrajz, gazdászat, filozófia. Magyar anyanyelvén kívül beszélte a németet és a román nyelvet.(Értesítő a Győri Kir. Kát. Tanítóképző Intézet 1936) 221

Next

/
Thumbnails
Contents