Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
TÓTH László: Schleich Lajos pályája
Dr. Schleich Lajos életútj a... Ekkor tájban sokat olvasgatott. Olvasmányait részben a kollégium könyvtárából, részben az egyetemi kör könyvtárából ellenszolgáltatás nélkül használta. A könyvtári szolga Szőke bácsi ugyanis szentül meg volt győződve arról, hogy Lajos benn lakik az internátusbán, mivel több részben látta egyik-másik szobában, s így nem kérte tőle a látogatási díjat. Ott újságot is olvashatott. Néhány fogorvos díjmentes húzta ki a fogait, az egyetemi gyógyszertárból pedig ingyen kapták a gyógyszert. Röviddel ezután beiratkozott az egyetemi Bethlen Gábor körbe, ahova dacára annak, hogy katolikus volt, a körbe pedig elsősorban református ifjak tömörültek. Vince katolikus volt, ám a vallásossága „nem állott erős alapokon”. Hitének nem egy tételét, ha más vallásúval vitatkozásra került sor, nem védelmezte úgy, amint azt az egyház elvárta volna. A vallásórákon benn maradt, s év végére több zsoltárt és egyes hitelveket jobban tudott, mint a legbuzgóbb református társai. Az ünnepek alkalmával eljárt a katolikus templomba, de részt vett a református istentiszteleten is. A téli kollokviumokon túljutván, s tavaszra fordulván hozzá kezdett a tanuláshoz. A májusi terminust kitűzvén ő is és barátai, úgy akartak tanulni, hogy mindent a maga idejében kell megtenni. Április elején, miután a nyelvészetet elvégezte, hozzá fogott a magyar irodalom áttekintéséhez. Szinte gépiesen végezte a tanulási kötelességet. A német nyelvészetet utoljára akarta hagyni. Számításait azonban egy véletlen szerencsétlenség keresztülhúzta. 1926 tavaszán, illetve az előző év őszén kötelezővé tették az egyetemen a testnevelést. A Péterfia utcai tornacsarnokban folytak a nem nagy buzgalomtól áthatott gyakorlatok. Lajos, ha szerét tehette, igyekezett mindig távol maradni ezektől a foglalkozásoktól. Április utolsó napján barátai társaságában elhatározták, hogy elmennek tornaórára. Már a vége felé járt az óra. Lajos vígan dobálta a kifeszített dróton keresztül a füles labdát, ám egy kis gödörben megbodott és kifordult a bokája, mely reggelre megdagadt és alig tudott ráállni. így ment ki a klinikára, ott borogatást ajánlottak neki, azt mondták: menjen vissza négy nap múlva. A megerőltetés következtében a láb erősen megdagadt, s a legkisebb érintésre, a legnagyobb fájdalmat érezte. Május 4-én barátja Tóth Ferenc mentőkkel kivitette a klinikára. Orvosai már az első perctől fogva nem úgy tekintettek rá, mint közönséges nyárspolgárra, hanem nézték benne az egyetemi hallgatót. Az ápolónők is igyekeztek elkövetni mindent, hogy szenvedését könnyítsék. Az egyetemi alapvizsgálatokról kénytelen-kelleden le kellett mondania. Nem tanult, még olvasnia sem volt szabad. A külvilággal azért nem szűnt meg a kapcsolata, mert néhány barátja, Kónya Jóska, Ványa János, a kis Apostol, s Tóth Ferenc úgyszólván csaknem minden napon voltak nála. Karcagról belátogatott komája, barátja Dinier József is. Szüleinek nem írta meg, hogy a beteg. O is, orvosai is azt hitték, hogy háromnégy hét alatt meggyógyul. Mikor azonban a remény hiábavalóságáról meggyőződött, értesítette édesanyját, hogy nem mehet haza pünkösdre, mert beteg, a klinikán fekszik, s kérte, hogy látogassa meg. Ez a látogatás nemcsak Lajost, hanem édesanyját is erősen lehangolta, megingatta mindkettőjüket a jövő iránt táplált reményükben. 217
