Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)

HORVÁTH JÓZSEF: Győri seborvosok végrendeletei a 18. századból

Morvát József Függelék ROSÁS JÁNOS KIRURGUS VÉGRENDELETE (GYŐR, 1763. MÁRCIUS 4.)54 Atyának, és Fiúnak, és Szent Lélek Istennek Nevében Ammen. Az őreghségh magábannis kéB betegsegh, hoßßu beteghsegnek pedigh hogy ha­lál légyen a véghe, azt mindennap) példák bizonyittyák; Azért mivel Isten eő Szent Folséghe, mind a kettőben réBesűltetett, kevántom ezen Testamentumom által, Noha Testemben ugyan betegés, de elmémben hála Istennek ép állapotomban, kevés javaimnál, a mellyekkel Isten eő Szent Felséghe engémet mostanyj kedves Hűtvős Tar­sommal édgyütt, a mi Házasságunknak foljásában sok munkáink, és fárodságink után kegyelmessen megh áldott, aláb Coramisalt, és requiralt55 Tanátsbelj Uraimek előtt kö­vetkezendő utolsó rendelést tennem, tudnyi illik: Elsőbennis ajánlom az én szegény bűnős Lelkemet érettem Sok ként, és halált Benvedő Istenemnek irgalmas kezeiben, Testemet pedigh az eő Annyának a főidnek a honnend eredetit vétte, és akarom, hogy az Becsűletessen, és tiBtességessen az eőregh Templom mellet lévő Cemeteriumban56 ell temettessék, bízván akkorj harangozást, és Lelkemért való Szent Miseknek Szolgáltatását Kedves Feleségemre. Másodszor Legalok Marinka Szolgálómnak beteghségemben tett sok izbélj farodságáert fűzetésen kívül három forentokat. Mint hogy pedigh HarmadBor Első Feleségemtűl nehaj Szechlett Christinátul maradott mostaha gyermékeimet Quitantiajak57 Szerént Jussók éránt egeßlen ki fűzettem, és exconténtaltam,58 kővetkezendő képpen senkinek semmivel sem lévén ados, a mim vagyon mind azokat mostanyi Feleséghemnek, jussán kívül Szőrzettem, és kerestem; sőt már mind Leányomnak három száz foréntokat, mint pedig fiamnakis /: házosságok alkalmatosságával :/ hasonló képpen három száz forentokat Atyay Jussul adtam; azért akarom, és rendelem, hogy minden némű ingo, és ingatlan JoBágom, meg ély, és nevemet hordozza Kedves Feleséghem keze, és Szabad Disposkioja59 alatt lé­gyen, és maradgyon, úgy, hogy gyermekeim abban őtet legh kevesebben sem, remenlhető jussak ell veBtése alatt, háborgathassák, a mintás 54 A testamentumlevél külsején a felirat: „Testamentaria Dispositio Domini Ioannis Rosás Civis & Magistri Chirurgi Jaurinensis”; lelőhelye: GYMJVL, Végrendeletek, 340. sz. 55 Alább láttamoztatott és e célból felkéretett. 56 Temetőhelyen. (A mai Bazilika mellett egykor volt temetőről van szó.) 57 Elismervény (nyugta). 58 Kielégítettem. 59 Rendelkezése. 100

Next

/
Thumbnails
Contents