Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 34/2013 (Győr, 2013)
Széchényi Pál érsek emlékezete. Adalékok az életúthoz és a nagycenki múmia vizsgálatának eredményei (Dominkovits Péter)
Mérleg óta megújult iskoláztatás keretében Széchényi Pál római tanulmányait tárta fel. 1665- ben pálos szerzetesként lett a híres Collegium Germanico-Hungaricum növendéke, ahol másfél évet töltött el. Öt esztendő római tartózkodást követően — mely későbbi szemléletére is nagy hatással volt — 1670-ben nem a jezsuiták egyetemén, a Collegio Romanoban kapta meg teológiai doktori oklevelét, hanem őt a Sapienda Egyetemen a kármelita rend generálisa és a domonkos rendfőnök avatta doktorrá. Miklósi-Sikes Csaba muzeológus, történész (Városi Múzeum, Sümeg) a veszprémi püspökök 17. századi rezidenciája, a végvárrendszer második vonalában található Sümeg Széchényi Pál püspöksége alatti ellentmondásos társadalmi, gazdasági helyzetét mutatja be. Az ő püspöksége idején rendeződött a sümegi ferences templom hovatartozásának kérdése; az intézmény a mariánus rendtartomány része lett. A lokális kutatások szerint szintén erre az időszakra nyúlnak a későbbi ün. nemesi belváros kialakulásának a gyökerei. A történeti blokkhoz szervesen csatlakozik egy építészet- és művészettörténeti egység is. Balassik Tamás művészettörténész, régész (KÖH, Bp.) a sopronbánfalvi pálos kolostor késő-középkori és kora újkori építéstörténetének felelevenítését követően egyrészt gazdag adatolással mutatja be a 17. századi állapotot, az írott források adatait pedig az újonnan helyreállított műemlék-együttes régészeti, falkutatásból származó szemléletes bemutatásával tette egésszé. Nemes András művészettörténész (Soproni Múzeum) a „szent tájat”, azaz a sopronbánfalvi pálos, később kármelita templom és kolostor közelében ma is megtalálható 17-18. századi szakrális emlékeket (szobrászati alkotások, kápolnák) mutatta be, illetve a részletes leírásokat 19. századi különböző típusú dokumentumokkal, így tervrajzokkal, akvarellekkel, rajzokkal (Steinacker Károly, Storno Ferenc, Anton Siegel képei) is gazdagon illusztrálta. A szakrális emlékek számbavétele során az 1660-as évek végére, az 1670-es évekre teszi a kolostor legvirágzóbb korszakát. Petneki Áron művelődéstörténész, egyetemi tanár (Varsói Egyetem, Varsó) a főpapi reprezentáció fontos eseményeként mutatja be a közép-európai barokk főpapi temetéseket. A Német-Római Birodalom területén az érsekek, püspökök egyben fejedelmek is voltak, mind az egykori Magyarországon és Lengyelországban nagyon jelentős földbirtokkal rendelkeztek, így utolsó útjuk egyben a barokk hatalmi reprezentáció egyik megjelenése is volt, melynek egyaránt fontos eleme a legitim folytonosság kifejezése. A párhuzamosan lengyel és magyar főpapok temetését, síremlékeit bemutató tanulmány külön kitér a temetés egy sajátos formájára, az ún. szívtemetésre, amely a barokk kori Német-Római Birodalomban, miképpen a többször ezen államalakulathoz is szervesen, szorosan kötődő lengyel főpapok körében is népszerű volt, magyarországi megjelenése jóval kevésbé ismert (ilyen pl. gr. Zichy Ferenc püspök esete). Széchényi Pál utolsó útjára egyházi pályájának kezdő állomására tért vissza, a sopronbánfalvi pálos templom kriptájába helyezték örök nyugovóra. A funerális kultúrához kötődő tanulmányok sorát Tóth Vilmos folytatja a Széchényi család nagycenki sírjainak — mely Magyarország egyik legjelentősebb nemzetségi temetkezőhelye, egyben nemzeti emlékhelye — bemutatásával. Alapos tanulmányában feltárja a Széchenyi-mauzóleum és a temetőben található Széchenyi sírok tudatos létrehozásának történetét. A hazai főnemesség körében a templomi sírhelyek szerepét a 18—19. század fordulóján átvevő önálló sírépítmények, mauzóleumok a klasszicizmus jegyében jöttek létre. E folyamatba illeszkedik a gr. Széchényi Ferenc tudatos koncepciója alapján 1806—1810 között létre137
