Győr a modellváltó város 1867–1918. Források a dualizmus kori Győr történetéből - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 33/2011 (Győr, 2011)
I. Szakál Gyula: Győr a modellváltó város
Győr a modellváltó város kereskedői módszer volt a tőke egészének kihelyezése, így pénzügyi tartalék nélkül kezdték meg a termelést. A kereskedőcégek patriarchális módon működtek. Minden döntés egy kézben futott össze és hihetetlen fontos volt a cégtulajdonos presztízse, annak külső' megjelenítése. Mintha csak az Aranybárány Fogadóban (a termény- és állatkereskedők törzshelye) lennének, hosszú vitákba bonyolódtak az igazgatósági tagok ülésrendjét, vagy névsoruk összeállítását illetően. A gyár irányítását is úgy végezték, mintha kereskedőcég lett volna. Az igazgató irányította a termelést, felügyelte a technikát, intézte a termény- és állatvásárlást és tartotta kézben a cég pénzügyeit. A korabeli kereskedő vállalkozások valóban csak így tudtak sikeresen működni. Minden piaci információnak és az erre építő döntéseknek egy kézben kellett lenni. Ipari vállalkozást pedig így lehetetlen volt működtetni. Nem véletlen tehát, hogy 1886 májusában, alig egyéves termelés után, a gyár csődhelyzetbe került. A válságot ugyancsak a kereskedelemben bevált eszközökkel igyekeztek leküzdeni. Nem akarták addig értékesíteni a készleteket, amíg az árak az önköltség alatt voltak. így viszont gyorsan felhalmozódott 200 000 forint értékű eladatlan készlet, ami a folyó kifizetéseket gátolta. Az a megoldás sem jöhetett szóba, hogy teljesen leállítsák a termelést, hiszen a mellék- termékekkel 1500 db ökröt hizlaltak. Megkíséreltek még 200 000 forint értékben elsőbbségi részvényeket kibocsátani, de a kezdeti bizalom már megingott. A jegyzésből mindössze 71 500 Ft folyt be, főleg azoktól, akiknek nagyobb vesztenivalójuk volt. A részvényesek közötti szakadás 1887 tavaszán következett be, amikor az egyik részvényes, Perl József, egy jól ismert ügyvéd megvádolta a vezetőséget, hogy saját előnyükre használták fel a társasági formát, így a többiek pénzét. Nem tudjuk, hogy a vádak igazak voltak-e, de nagyon elképzelhető. Megvádolta az igazgatót, hogy rokona szállította a szenet, ami még gyenge minőségű is volt. A takarmányt ugyancsak az igazgató- sági tagoktól vették. Sőt, Wottitz Károly a társaság alapszabályának a megszerkesztéséért, öccse pedig az értékesítés ügynöki munkájáért a szokásosnál jóval nagyobb összeget vett fel. Végül még azzal is meggyanúsította őket, tudatosan tették tönkre a gyárat, hogy később olcsón megvásárolhassák. Ez utóbbi állítás természetesen túlzás, amit a későbbi események nem igazoltak. Az egymás közötti tranzakciók is inkább a kereskedelmi társaságok gyakorlatára hasonlítanak és nem a mindenáron való gyors meggazdagodás vágya hajtotta őket. Ezt bizonyítja, hogy a kereskedők végig nem értették meg, a nyereség egészének a kivétele egy kezdő ipari vállalkozás számára öngyilkosság. Összefoglalva az elmondottakat, éppúgy akarták az ipari üzemet működtetni, mintha az kereskedelmi vállalkozás volna. A kezdeti időben ez természetes. Az viszont már elgondolkodtató, hogy a maguk területén igen tehetséges vállalkozók évek múltával sem értették meg, itt egy egészen más üzletről van szó. 33
