Zechmeister Károly emlékszám II. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 31/2010 (Győr, 2010)

Márfi Attila: Polgárosodási folyamatok Pécs kulturális életében a dualizmus alatt

Márfi Attila Schaffer 1905-ben történt halála után egy rövid ideig özvegye vezette az üzletet és a kávézat is, majd a pécsi vendéglátó élet közismert egyéniségei vállalták a kávéház bérle­tét, mint Bedő Ferenc és if). Krausz Béni és Pain Emil, aki egyébként az egész Nádor komplexumot vezette. Korszakunk utolsó tulajdonosváltozása 1918-ban történt, ami­kor a Nádor Szállodát és további egységeit Szigethy Ede vásárolta meg. Tulajdonkép­pen a Nádor Kávéház volt az egyedüli a számos, már felvázolt vendéglátói egységek mellett, ahol a két világháború közti korszakban is biztosítottak voltak a működés feltételei. Sőt az elért rang, hírnév és értékrend, még a szocialista korszakban is meg­védte és 1989-ig fenn tudott maradni, mint a pécsi szellemi elit érintkezési helye. Sőt regionális és országos tekintetben is a korszak szellemi műhelye, s olyan kiemelkedő egyéniségek törzshelye volt 1945 előtt, mint Várkonyi Nándor, Fíamvas Béla, Kodolányi János és Weöres Sándor. S a következő évüzedekben sem apadt el a jeles egyéniségek sora, mert itt talált törzshelyet például, Csorba Győző, Pákolitz István, Galsai Pongrácz, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Bertha Bulcsu, Tomanek Nándor, Haumann Péter és Avar István.176 Sajnálatos, hogy pont a rendszerváltástól számítható a patinás kávéház lassú agonizálá- sa, ami jelenleg is tart, s nem tudni semmi biztosat jövőjéről. Pedig történtek ígéretes próbálkozások, pl. a Széchenyi terv lehetőséget adott arra, hogy a pályázati úton el­nyert félmilliárd forintot, az épületegyüttes homlokzati rekonstrukciójára és a mélyga­rázs kiépítésére használják fel.177 A szálloda és vele együtt a legendás Nádor Kávéház belső terének helyrehozásához már sokkal több anyagi erőforrásra lenne szükség. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokról nem tudni egyelőre biztosat. Főleg a város civil szer­vezetei révén nagyszabású mentőakciók, rendezvények, ismeretterjesztő előadások szerveződtek, de az igazgatás és tulajdonosi szféra oldaláról hiányzott ez a lelkesedés, és mondjuk ki; felelősségérzet. A nagyhírű épület a kávéházzal együtt jelenleg „Csipke­rózsika” álmát alussza. Új szerepkörök; a mozi meghódítja a kávéházakat és a vendéglátást A mozi megjelenése és fejlődése tipikusan polgárkori sikertörténet, akkor is, ha műkö­désükkel komoly konkurenciát jelentettek a város színi életére. Mint láttuk, a század- fordulón, a millennium környékén a kávéházak szórakozási lehetőségei, az ital és étel­kínálatok mellett a társas együttlét különböző társasjátékai (biliárd, kártya, sakk stb.), és természetesen a zene, főleg a cigány és a szalonzene, s ezek szükséges velejárójaként a társastánc. A 20 század elején azonban tovább bővült a kávéházak kínálata, sikeresen alkalmazva a kor technikai és művészeti újításait. S itt elsősorban a mozgó képeket, a bioszkópot, vagy kinematográfiát kell megemlítenünk. 176 http://www.fullextra.hu/modules.php/ A Pécsi Nádor kávéház 177 http://ingadanmagazin.com/2062/Pecs 96

Next

/
Thumbnails
Contents